Férfi kosár: Golomán az idénye egyik legjobb Eurokupa-meccsét játszotta – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 21:03
Nem sikerült a klubtörténelmi továbbjutás Golomán György litván csapatának a férfi kosárlabda Eurokupában: a sorozat rájátszásába először eljutó Lietkabelis nagy csatában 98–97-re kikapott vendégétől, a Paris Basketballtól a nyolcaddöntő szerdai játéknapján, ami – lévén egymérkőzéses a párharc – a kiesést jelentette.

A Lietkabelis jól kezdett, az első félidő nagy részében vezetett (volt, hogy 12 ponttal is), ám a francia csapat fokozatosan felkapaszkodott, és a meccs utolsó öt percében már nem engedte ki kezéből az előnyt. A végső dudaszó pillanatában Zeljko Sakic a világ végéről bedobott egy triplát, ezzel egy pontra feljött a litván csapat. A dobáshoz faultot is reklamált a horvát légiós, de a bíróktól nem kapta meg az esélyt az egyenlítésre, így paprikás hangulatban zárult az este.

Golomán György a kezdő ötös tagjaként 31 percet töltött a parketten, és az övé lett a legjobb (24) teljesítményindex a litván csapatban (az összesített statisztikai mutató szerint csak egy jobb meccse volt az Eurokupa idei kiírásában).

James Morris (23) után a magyar magasember szerezte a legtöbb pontot a litván csapatban, 22-t (6/8 dupla, 2/2 tripla, 4/6 büntető), lepattanógyűjtésben (7) is a második legjobb volt, két labdaeladás mellett adott egy asszisztot, két dobást blokkolt, négy faultot harcolt ki, tíz másodperccel a vége előtt kipontozódott.

A nyolc közé jutó párizsi csapatban Juhann Begarin 22, Tyrone Wallace 19 pontot szerzett.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROKUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Lietkabelis (litván)–Paris Basketball (francia) 97–98
Prometej (ukrán)–Hamburg Towers (német) 87–79
Promitheasz Patrasz (görög)–Bourg Basket (francia) 89–75
Ratiopharm Ulm (német)–Buducsnoszt VOLI Podgorica (montenegrói) 92–83
Joventut Badalona (spanyol)–London Lions (angol) 89–78
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Reyer Venezia (olasz) 90–80
Gran Canaria (spanyol)–Bursaspor (török) 72–66
Csütörtökön játsszák
Türk Telekom Ankara (török)–Germani Brescia (olasz)
A győztesek továbbjutottak.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK

SIG Strasbourg (francia)–Telekom Baskets Bonn (német) 66–76
Az összesített állás: 1–1
AEK Athén (görög)–Hapoel Jeruzsálem (izraeli) 94–78
Az összesített állás: 1–1

Baxi Manresa (spanyol)–Lenovo Tenerife (spanyol) 85–83
Az összesített állás: 1–1
UCAM Murcia (spanyol)–Unicaja Málaga (spanyol) 74–96
A párharc végeredménye: 20 a Málaga javára
A harmadik mérkőzéseket április 18-19-én játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik