Románia: vasrúddal akart berontani a csarnokba a felbőszült kosaras – videó

Vágólapra másolva!
2023.03.21. 09:59
null
Karel Guzmán vasrúddal akart berontani a pályára (Fotó: YouTube/CSM Oradea)
Botrányba fulladt a román élvonalbeli kosárlabda-bajnokság (Liga Nationala) felsőházának rangadója. A CSM Oradea–U-BT Cluj Napoca mérkőzésen a kolozsváriak kubai légiósát, Karel Guzmánt előbb egy tömegverekedés után kiállították, majd a begőzölt kosaras egy vasrúddal akart elégtételt venni a nagyváradiakon, de szerencsére nem jutott vissza csarnokba – számolt be a szürreális esetről az Erdon.

Az 5200 néző előtt megrendezett mérkőzésen akkor szabadultak el az indulatok, amikor a második negyedben a címvédő kolozsvári csapat kubai dobóhátvédje, Karel Guzmán összeszólalkozott a nagyváradiak szerb légiósával, Nikola Markoviccsal. A pályán másodpercek alatt tömegjelenet alakult ki, melynek a végén a játékvezetők kiállították a magáról megfeledkezett kubai kosarast.

„Az U-BT kubai légiósa, Karel Guzmán előbb Bosticot szemelte ki egy kis kakaskodásra, majd a második negyed elején egy időkérésnél a pályáról levonuló Nikola Markovics válla találkozott a Guzmánéval, amit utóbbi nem tudott megemészteni és ezért a legszebb karibi ökölvívó-hagyományokat felelevenítve próbált elégtételt venni. A kubai kosarast többen sem bírták lefogni, hosszú perceken át őrjöngött fékezhetetlenül. Produkciója természetesen kiállítást ért, Guzmán pedig az öltözőbe vonulásakor sem csillapodott, felkapott egy kosárlabdát a földről és lábbal a közönség soraiba próbálta rúgni” – számol be az esetről az erdélyi magyar portál helyszíni tudósítása.



A drámának azonban itt nem volt vége. A házigazda nagyváradi klub által nyilvánosságra hozott térfigyelő kamerafelvételeken látható, ahogyan Guzmán az aréna szomszédságában található építési területre sietett, majd onnan egy vasrúddal tért vissza.

„A Nagyváradi VSK U–Kolozsvári U-BT kosárlabda mérkőzésen, 2023. 03. 18-án, a vendégek egyik játékosát kiállították. A játékos a pálya elhagyása után a szurkolók aposztrofálásának hatására erőszakosan viselkedett. Elhagyta a sportcsarnokot, egy közeli építkezésre sétált, ahol magához vett egy vasrudat, amellyel újra be akart menni a csarnokba. Ekkor egy csapattársa megállította, egy biztonsági őr pedig megfosztotta őt a tárgytól. Végül a játékos a csapat küldöttségének több tagjával együtt az öltözőbe ment, ahol sikerült lecsillapítani. Kollégáink a Büntető Törvénykönyv 371. cikkelye alapján feljelentést tettek a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt” – idézi a Bihar Megyei Csendőrség közleményét az Erdon.


Guzmán klubja szinte azonnal bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indít felbőszült légiósa ellen, míg a játékos az Instagram-oldalán kért elnézést a történtekért.

„Mélységesen megbántam tettemet, szeretnék bocsánatot kérni a klubtól, a kollégáimtól és minden jelenlévőtől. A viselkedésem elfogadhatatlan volt, megértem, hogy ez nem tükrözi a csapatunk vagy a kosárlabda által fontosnak tartott értékeket. Szeretném tisztázni, hogy már a bemelegítés megkezdésétől folyamatosan provokált az ellenfél egyik játékosa, illetve a VSK U stábjának egyik tagja. Ez nem mentség a tetteimre, hivatásos kosárlabdázóként megértem, hogy felelősséggel tartozom azért, hogy mindig megőrizzem a nyugalmamat és tisztelettudóan viselkedjek. Ebben a helyzetben hagytam, hogy az érzelmeim a legrosszabbat hozzák ki belőlem. Olyan emberré váltam, akire nem ismerek rá, és sajnálom, ha bármilyen kárt vagy csalódást okoztam. Tiszteletben tartom és elfogadom a klub fegyelmi döntéseit. Még egyszer mélységesen elnézést kérek minden érintettől!” – írta Guzmán.

Az eset szövetségi szinten sem maradt következmények nélkül. Tiberiu Rist, a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) szóvivője a Bihoreanul portálnak elmondta, hogy a román kosárlabdát irányító szervezet is fegyelmi eljárás keretében foglalkozik a mérkőzésen történtekkel. A találkozót egyébként a háromszoros bajnok nagyváradi együttes nyerte 82–74-re, amely így továbbra is vezeti a bajnokságot.

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert Nagyváradon, továbbra is veretlen a BL-ben az FTC

Vízilabda
2025.03.19. 21:16

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
2025.03.03. 13:35

Ilyet még nem látott! Kilenc másodperc alatt háromszor estek egymásnak a kanadai és az amerikai hokisok – videó

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:04

Hamar emberhátrányba került, de nem kapott ki a Sepsi OSK

Minden más foci
2024.12.20. 20:10

Felkészülés: a DVTK legyőzte kolozsvári ellenfelét Ausztriában, a Paks kikapott Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2024.07.04. 20:00

Vad pletyka Romániából: Kolozsváron Dzsudzsákot figyelik

Labdarúgó NB I
2024.06.06. 09:45

Gereben Líviáék bronzérmesek a román kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2024.04.23. 13:13

Gereben Líviáék nem jutottak be a román kosárbajnokság döntőjébe

Kosárlabda
2024.04.10. 09:59
Ezek is érdekelhetik