Női kosár MK: sima győzelem, döntőben a Sopron

Vágólapra másolva!
2023.03.09. 22:39
A házigazda Sopron Basket 87–68-ra legyőzte a Győrt a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének csütörtök késő esti mérkőzésén, és bejutott a pénteki fináléba, ahol a PEAC lesz az ellenfele. A bronzéremért DVTK–Győr mérkőzést rendeznek.
Alice Kunek (jobbra) 17 pontot szerzett a soproni csapatban (Fotó: Koncz Márton)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Alice Kunek (jobbra) 17 pontot szerzett a soproni csapatban (Fotó: Koncz Márton) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Turner Yvonne három másodperc elteltével ziccert dobott, erre Dubei Debóra triplával válaszolt. Nehéz helyzetből várta az első perc után vezető Serco Uni Győr a Sopron Basket elleni Magyar Kupa-elődöntőt, hiszen a Novomatic Arénában kellett volna felülmúlnia az Euroliga címvédőjét úgy, hogy szombaton bajnoki mérkőzésen otthon kapott ki tőle tíz ponttal.

Cziczás László elég hamar, szűk három és fél perc után technikai hibát kapott, a Győr vezetőedzője kétségkívül nagy lendülettel vetette bele magát a találkozóba. Jelena Brooks nemkülönben, a rendező soproniak szerb-magyar magasbedobója hamar megszórta magát, és ismét bizonyította, hogy első számú vezére ebben az idényben a zöld-sárgáknak. Tízzel is ellépett Gáspár Dávid együttese, de a Győr megtalálta a visszavezető utat, és ismét szorossá tette a megyei csatát.

Néhány perc erejéig örülhettek ennek a Rába-partiak, aztán jött a Sopron, és szétzilálta a zöldek védekezését, betalált kintről, bentről, könnyű és nehéz helyzetből, és a nagyszünetig kiépített 13 pontos előnye (46–33) bőven elegendőnek tűnt a folytatásra. Csak kapkodtuk a fejünket, annyi kosár esett a harmadik negyedben, a Győr nem hagyta magát leszakítani, de lőtávolon belülre sem került. Három perccel a vége előtt felzárkózhatott volna kilenc pontra, ám az amerikai irányító, Aaryn Ellenberg nem dobta be a plusz egy büntetőjét, s érkezett is a büntetés Turner saroktriplája képében. Ellőtte maradék puskaporát a Győr, elmaradt a meglepetés, a favorit Sopron Basket 87–68-ra nyert, és visszahódíthatja azt a trófeát, amelyet tavaly emlékezetes összecsapás után elveszített a DVTK Arénában.

Elképesztő sorozat a soproniaké, egymást követő 18. alkalommal jutottak be a Magyar Kupa döntőjébe, 2006 óta nem rendeznek finálét nélkülük.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
NÉGYES DÖNTŐ, SOPRON

SOPRON BASKET–SERCO UNI GYŐR 87–68 (24–17, 22–16, 26–25, 15–10)
Sopron, 750
néző. Vezette: Földházi, Söjtöry, Minár
SOPRON: Fegyverneky 6/6, Turner 9/3, Czukor 5/3, BROOKS 21/3, MAGBEGOR 16/3. Csere: KUNEK 17/6, Époupa 2, Böröndy 5/3, Határ 2, Varga A. 3/3, Sztankovics 1. Edző: Gáspár Dávid
GYŐR: Ellenberg 15/3, Dombai, DUBEI 24/18, Török Á. 2, Mompremier 5. Csere: Ruff-Nagy 7, BACH 9, Oroszová, P. Williams 6, Varga Zs., Weninger, Baffy. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 1. perc: 2–3. 3. p.: 4–6. 6. p.: 11–9. 10. p.: 24–14. 13. p.: 26–25. 17. p.: 39–26. 19. p.: 45–29. 24. p.: 54–35. 25. p.: 56–43. 28. p.: 64–54. 33. p.: 75–58. 37. p.: 78–68
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Örülök, hogy a késői meccskezdés ellenére ilyen sokan kilátogattak a csarnokba és jó hangulatot teremtettek. Borzasztóan örülök, hogy az első és legfontosabb lépést megettük, mert a Győr a mai meccsen is igazolta, hogy nagy támadópotenciállal rendelkezik. Az első félidőben kialakított előnyünket egészen az utolsó percekig kellett őriznünk, ha pedig lankadt a figyelmünk, egyből felzárkóztak. Hatvannyolc pontot hazai pályán nem feltétlenül szoktunk kapni, de a nyolcvanhét ponttal elégedett vagyok.
Cziczás László: – Sajnos az első félidőben akkora különbség alakult ki, hogy aztán már csak futottunk az eredmény után, ebben pedig nagyon elfáradtunk. Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, próbáltunk új elemeket bevonni a védekezésünkbe, de nyolcvanhét kapott pontnál nem igazán van miről beszélni. Nehéz sorsolást kaptunk, és tulajdonképpen a legnehezebb helyzetben vagyunk, hiszen két napon belül két Euroligás csapattal kell megküzdenünk. Ettől függetlenül a DVTK ellen megpróbáljuk egy szebb arcunkat mutatni.

Korábban
NKA Universitas PEAC–DVTK-Hun-Therm 76–72

A PÉNTEKI PROGRAM

Döntő
20.00:
NKA Universitas PEAC–Sopron Basket (Tv: M4 Sport)
A 3. helyért
17.00:
DVTK-Hun-Therm–Serco Uni Győr

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik