Női kosár Euroliga: Maradjunk egységesek, bízzunk egymásban! – Gáspár Dávid

Vágólapra másolva!
2023.03.03. 08:46
null
Gáspár Dávid elvárja, hogy legyen karaktere és tartása a Sopronnak, s nehezítsék meg a Fener dolgát (Fotó: Dömötör Csaba)
Az elitsorozat címvédője nincs a legjobb formában, de edzője reméli, hogy megnehezítik a Fenerbahce dolgát a negyeddöntőben.

– Súlyos, 81–50-es schiói vereséggel zárták az alapszakaszt. Az első félidőben is többnyire szaladni kellett az eredmény után, de mi romlott el teljesen a fordulás után?
– Nem vagyunk a legjobb formánkban, és a korábbi napokban több játékosunk is influenzás volt, vagy még mindig az – mondta Gáspár Dávid, az Euroliga B-csoportját negyedik, még éppen továbbjutó helyen záró Sopron Basket női csapatának edzője. – Ezek persze nem kifogások, csak összetevődtek a gondok, ráadásul a Schio otthon még senkitől sem kapott ki az idényben, nagyon jó csapat erős kerettel, és jobb volt nálunk. Mínusz héttel fordultunk, nem kellett volna ennyire kinyílnia az ollónak, de az utolsó negyedre szétesett a játékunk, elfogyott az önbizalmunk.

– A szerdainál talán jobban fájhat a Landes és a DVTK elleni kudarc. Ezek a saját hibáikon túl tulajdoníthatók annak, hogy a korábbiaknál kiegyenlítettebbé vált a mezőny?
– Abszolút, és még talán ide sorolnám a Girona elleni idegenbeli mérkőzést, amelyen sokáig jól játszottunk, ám ritmust vesztettünk. Nagyon komplikált ez az idény, minden rivális ellen minden pillanatban a topon kell lenni az Euroligában és az NB I-ben is, egy meccsen, sőt, egy negyedben és egyetlen lejátszott helyzetben sem szabad kiengedni, mert nem tudjuk, mikor érkezik el a fordulópont, amelyből nem jövünk ki jól, és lendületet vesz az ellenfél. Sajnáljuk ezeket a vereségeket, mert egyet vagy kettőt reálisan megnyerhettünk volna közülük, ugyanakkor volt bravúrunk is, a Schio vagy kétszer a Mersin ellen. Ugyanúgy nyolc hatos mérleggel zártunk, ahogy tavaly, akkor az második helyet ért a csoportban. Ismét bekerültünk a rájátszásba, keményen megdolgoztunk érte, de a játék képe és a játékerőnk is más, mint az előző évadban. Összességében elégedettek lehetünk a playoffba jutással.

– A kontinens jelenlegi legerősebb csapatát kellene kétszer legyőzni a final fourért. Ki lehet babrálni idén is a Fenerbahcéval?
– Nem tudom. Ha kijelenteném, hogy képesek vagyunk ilyen párharcban két mérkőzést megnyerni, az nem lenne életszerű. Azt viszont elvárom, hogy legyen karakterünk, tartásunk, nehezítsük meg a Fener dolgát, amely a világ egyik legjobb irányítójával, hármasával és négyesével áll fel, tehát borzasztó nehéz lesz. Sokkal jobb dobóforma és bátrabb, ötletesebb játék szükséges annál, mint amit az elmúlt időszak egyes meccsein mutattunk.

– Adna plusz mentális erőt, ha a jövő héten otthon, a Novomatic Arénában visszahódítanák a Magyar Kupa-trófeát?
– Biztos vagyok benne. Minden apró siker építi az önbizalmat, kovácsolja az egységet, mert az is nagyon lényeges, hogy egységesek maradjunk, bízzunk egymásban és az elvégzett munkában. A siker lendítene a csapaton.

– Gyakorlatilag két új játékost kell ezekben a hetekben beépíteni. Hogyan halad ez a folyamat Olivia Époupával és Határ Bernadett-tel?
– Olivia január harmadikán elszenvedett súlyos agyrázkódása miatt a profi pályafutása is veszélybe került, végül az orvosok zöld lámpát adtak neki a tesztek eredményei alapján. Viszont nagyon sokáig nem edzhetett, az állóképessége és a kondíciója visszaesett, ennek újraépítése zajlik. Bettinek még vannak térdfájdalmai, ennek ellenére megpróbált csatlakozni a csapathoz. Kérdés, harmadik centerként hogyan tud belépni a működő rotációba ebben az állapotában. Örömteli volna, ha olyan helyzetekbe lehetne hozni, amelyekből önbizalmat szerezhet. Komplex kérdés ez, javítanunk kell a játékunkat, de mellette muszáj erre is koncentrálnunk, ami nem könnyű, lehet, hogy ez is kihat a teljesítményünkre.

– Mennyire nehéz feldolgozni edzőként, hogy a tavalyi Euroliga-győzelem után ahelyett, hogy minden egyszerűbbé vált volna, rengeteg, többnyire nem várt nehézséggel kellett szembenézni nyár óta?
– A stáb és a játékoskeret összes tagja a legjobbjára törekszik, együtt dolgozunk, a csapatépítés is a legjobb szándékkal történt. Különböző okokból mégis problémákkal kell megküzdenünk, vagy éppen nem jönnek be az eredeti elképzelések akár az igazolásokat, akár a gördülékeny támadójátékot, a megfelelő játékkép kialakítását nézzük. Mindenki építő szándékkal áll a munkához, így könnyen együtt tudok élni a helyzettel, hiszen ebben a közegben mindenki ugyanarra törekszik. Másfelől a korábbi évekkel ellentétben becsúsztak olyan vereségek, amilyenekhez nem voltunk hozzászokva, viszont a keret reális képességeit felmérve ez is elfogadható. Muszáj tisztán látni, leülni, elemezni, végignézni, hol tartunk, figyelembe véve a nehéz pillanatokat, és azokat is, amikor sok örömet szerzett a csapat nekünk és a szurkolóknak. Folyamatosan próbáljuk fejleszteni, magasabb szintre emelni a játékunkat, hogy több legyen az öröm, mint a szomorúság.

NŐI KOSÁRLABDA
EUROLIGA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Fenerbahce (török)–SOPRON BASKET
Schio (olasz)–Valencia (spanyol)
Mersin (török)–Bourges Basket (francia)
ZVVZ USK Praha (cseh)–Salamanca (spanyol)
A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak, az időpontok március 14., 17., és ha szükséges, 22

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Fenerbahce 14 12 2 1209–1003 26
2. Praha 14 10 4 1119–935 24
3. Valencia 14 9 5 998–972 23
4. Bourges 14 8 6 996–969 22
5. Polkowice 14 8 6 1030–1039 22
6. Bologna 14 5 9 1031–1036 19
7. SZEKSZÁRD 14 3 11 947–1170 17
8. Olympiakosz 14 1 13 915–1121 15
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Mersin 14 10 4 986–941 24
2. Schio 14 10 4 1025–963 24
3. Salamanca 14 9 5 1012–919 23
4. SOPRON 14 8 6 924–888 22
5. Girona 14 7 7 924–879 21
6. DVTK 14 6 8 962–1022 20
7. Landes 14 4 10 870–973 18
8. Mechelen 14 2 12 956–1074 16

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik