Férfi kosár vb-sel.: Hanga Spanyolországból szurkol a válogatottnak

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 13:23
null
Hanga nem tud pályára lépni Litvánia ellen (Fotó: MTI)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott csütörtök este Litvániával játszik a vb-selejtező 11. fordulójában. Hanga Ádám ugyan nem tud részt venni a találkozón, de közzétett egy Facebook-bejegyzést, amiben leírja, Spanyolországból is szurkol a nemzeti csapatnak.


Mivel Hanga Ádám csapata, a Real Madrid szintén csütörtökön vív fontos mérkőzést az Euroligában, a magyar klasszisnak ki kell hagynia a válogatott vb-selejtezőjét Litvániában.

A 33 esztendős játékos csapata együttese a litván Zalgirisszel mérkőzik meg, sőt litván válogatottak is játszanak abban a gárdában, így Hanga is megvívja csütörtökön a maga „mini magyar–litván csatáját”.

Hangán kívül a válogatott más kulcsemberei is hiányoznak, Allen Rosco, Filipovity Márkó, Perl Zoltán és Vojvoda Dávid is kihagyják a vb-selejtező mérkőzést.

Pozitívum lehet azonban, hogy a litvánok sem a legerősebb keretükkel állnak ki, ugyanakkor Golomán György szerint szó sincs róla, hogy a csütörtöki rivális feladná a találkozót.

Legfrissebb hírek

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
7 órája

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
2025.05.08. 23:42

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

Oliver Vidin szerint bárkit le tud győzni a Szolnok

Kosárlabda
2025.05.02. 10:28

A Fenerbahce bejutott a final fourba, a Real Madrid szépített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.04.29. 23:06

Győzelmével újabb lépést tett a Honvéd a bennmaradás felé a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.29. 21:02

Ivkovics Sztojan: A panaszaimmal minden szabályt és protokollt betartottam eddig, de semmi érdemleges nem történt

Kosárlabda
2025.04.28. 20:58

Nagy hajrá után egyenlített az Anadolu Efes; második meccsét is megnyerte a Fener az Euroligában

Kosárlabda
2025.04.24. 23:09
Ezek is érdekelhetik