Férfi kosár NB I: 19 éve vagyok profi edző, nem lepődök meg semmin – Zollner

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 10:25
null
Az Albánál a spanyol Alejandro Zubillaga ül le a kispadra Matthias Zollner helyére (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Fehér Gábor)
Nem maradt következmények nélkül a férfibajnokságban szereplő Alba négy egymást követő veresége, a klub kedden ugyanis menesztette a német Matthias Zollnert, a helyére az eddigi másodedző, a spanyol Alejandro Zubillaga ül le.

 

Rossz szériát produkált az előző hetekben a férfibajnokság egyik aranyvárományosa, az Alba Fehérvár. Január 7-én idegenben még legyőzte az Oroszlányt, ám az ezután következő négy mérkőzésén (Zalaegerszeg, Szeged, Körmend, Kecskemét) kikapott, és időnként egyáltalán nem aranyvárományosként kosárlabdázott. A sorozatos zakók következtében a negyedik helyre csúszott vissza az együttes, így aztán nem lehet váratlannak nevezni a klub keddi lépését.

„A megbeszélést követően abban állapodtunk meg, hogy megköszönjük Matthias Zollner eddigi munkáját, azonnali hatállyal felmentjük a vezetőedzői feladatok végzése alól. A jelenlegi helyzetben csapatunknak új hangra, új impulzusra van szüksége, hogy elérjük kitűzött céljainkat, amelyek nem változtak az idény kezdete óta. A csapat irányítását az eddigi másodedző, Alejandro Zubillaga Jiménez veszi át” – közölte Balássi Imre klubelnök a fehérváriak honlapján.

Zollner tizenöt hónapja, 2021 novemberében vette át az akkor a 11. helyen álló együttes irányítását, majd a bajnokság harmadik helyén végzett, a Magyar Kupában pedig negyedik lett. A spanyol Zubillaga kapcsán érdemes megemlíteni, hogy 2019 óta dolgozik a tabellán 11 győzelemmel és nyolc vereséggel negyedik helyen álló Albánál, amely pénteken a 20. fordulóban a Budapesti Honvéd vendégeként lép pályára – immár az ő vezetésével.

A FÉRFI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA
1. Falco KC Szombathely 19 17 2 1675–1418 0.947 36
2. Szolnoki Olajbányász 18 14 4 1504–1321 0.889 32
3. Zalakerámia ZTE KK 19 13 6 1642–1523 0.842 32
4. Arconic-Alba Fehérvár 19 11 8 1691–1515 0.789 30
5. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 19 11 8 1450–1462 0.789 30
6. Atomerőmű SE 20 11 9 1584–1598 0.775 31
7. Sopron KC 19 10 9 1515–1457 0.763 29
8. Egis Körmend 19 10 9 1555–1612 0.763 29
9. DEAC-Tungsram 19 9 10 1484–1482 0.737 28
10. MVM-OSE Lions 19 8 11 1457–1574 0.711 27
11. Kometa Kaposvári KK 19 8 11 1546–1614 0.711 27
12. Budapesti Honvéd SE 19 5 14 1329–1469 0.632 24
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 19 4 15 1491–1579 0.605 23
14. Hübner Nyíregyháza BS 19 2 17 1372–1671 0.553 21
Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

Meglepetés Kecskeméten, megszerezte harmadik győzelmét a sereghajtó a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.28. 19:57

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08

Vojvoda Dávid: A végén a helyén volt a szívünk

Kosárlabda
2025.02.22. 08:34

Somogyi Ádám: Van esélyünk nyerni Izland ellen

Kosárlabda
2025.02.20. 06:31

A Kecskemét finn légiósa: Talán szélesebb volt a fehérvári gyűrű

Kosárlabda
2025.02.14. 16:30
Ezek is érdekelhetik