Férfi kosár: a Badalona és a Tenerife küzd meg a kupadöntőért

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 23:54
null
A Tenerife sima meccsen verte meg a Gran Canariát (Fotó: Getty Images)
A férfi kosárlabda Spanyol Kupa pénteki negyeddöntőjében a Lenovo Tenerife 89–73-ra legyőzte a Gran Canariát, míg a Joventut Badalona 94–81-es sikert aratott a Cazoo Baskonia ellen. A győztes csapatok egymás ellen küzdenek meg az elődöntőben szombaton. 

 

A Tenerife már az első negyedben öt ponttal vezetett, de csak a második játékrészben húzott el igazán, ekkor ugyanis 25 pontot dobott, s csak 13-at kapott – 55–38-as Tenerife-vezetéssel mehettek szünetre a felek.

A második félidőben hiába tartotta a lépést a Gran Canaria – 17–20 és 17–15 lett az utolsó két negyed vége –, a jóval esélyesebbnek számító Tenerife így is simán, 89–73-ra győzedelmeskedett.

Nagyon jól indult a negyeddöntős összecsapás a Baskoniának, hiszen az első félidő után 42–35-re vezetett a Joventut Badalona ellen. A fordulás után azonban remekelt a katalán együttes, a harmadik negyedben 33 pontot szerzett, míg a Baskonia csak 15-öt. A hajrá ezen a meccsen sem alakult izgalmasan, 94–81-re nyert a Badalona.

Az elődöntő mérkőzéseit szombaton rendezik meg: Hanga Ádám és a Real Madrid a Málagával küzd meg a döntőbe jutásért, a Tenerife pedig a Badalonával játszik.

KOSÁRLABDA
SPANYOL
FÉRFI KUPA, BADALONA
NEGYEDDÖNTŐ

Tenerife
–Gran Canaria 89–73
Badalona–Baskonia 94–81

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Real Madrid
–Valencia 86–85
Barca–Málaga 87–89 – hosszabbítás után

SZOMBATON JÁTSSZÁK
ELŐDÖNTŐ
18.30:
Real Madrid–Málaga
21.30: Tenerife–Badalona

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Maronka Zsombor távozik a Badalona kosárcsapatától

Kosárlabda
2025.07.23. 09:24

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55

Hanga Ádám: Eljött a generációváltás ideje

Kosárlabda
2025.06.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik