Női kosár NB I: négyszeres Eb-ezüstérmes irányítót igazolt a Sopron

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 11:17
null
Olivia Époupa Sopronban folytatja pályafutását (Fotó: FIBA)
A női kosárlabda NB I-ben szereplő Sopron Basket a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megszerezte a Fenerbahce és a francia válogatott irányítóját, a négyszeres Eb-ezüstérmes Olivia Époupát.

Közismert, hogy november óta szerettünk volna egy hátvédet igazolni a csapat megerősítésére, mely eddig anyagi lehetőségeink és a piac adottságai miatt nem tudott megvalósulni.– mondta Török Zoltán, a klub ügyvezetője –Olivia személyében egy elit védőjátékos érkezik hozzánk. Miközben lassan Határ Betti visszatérésére is készülünk, bízom benne, hogy ezzel a kerettel végre már a szezon végéig tudunk együtt dolgozni.

A francia játékos a tervek szerint a hétvégén érkezik Magyarországra. Olivia Époupa korábban játszott hazájában, megfordult Ausztráliában, Törökországban pedig a Fener mellett a Besiktast és a Galatasarayt is erősítette. Négyszer nyert Európa-bajnoki ezüstérmet a francia válogatottal, 2020-ban pedig az ausztrál profi bajnokságban (WNBL) a nagydöntő legértékesebb játékosának választották.

Legfrissebb hírek

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
20 órája

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

A harmadik negyedben elúszott a DVTK esélye a győzelemre a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 21:45

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

Súlyos hazai vereséggel rajtolt a Sopron a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.08. 19:34
Ezek is érdekelhetik