Női kosár Euroliga: meghallgatásra talált Turner Yvonne imája

– Kezdjük a Landes elleni mérkőzéssel! Kemény csatát vívtak a franciákkal,
de a végén örülhettek.
– Szerencsére így történt – válaszolta a 35 éves amerikai-magyar hátvéd lapunk kérdésére a csütörtöki hazaúton, a párizsi reptéren. – Az edzőnk, Gáspár Dávid mindenre felkészített minket, és tanultunk a múlt héten elkövetett hibáinkból. A Salamanca ellen legutóbb csak nekem hat eladott labdám volt, arra kellett figyelni, hogy ez ne forduljon újra elő. Franciaországban győzni mindig nagy fegyvertény, néha csúnyán, piszkos munkával kell sikert elérni, mi ezt tettük.

– Három és fél éve köszönt el Soprontól, azóta keresztszalag-szakadást szenvedett, a pandémia is összekuszált mindent, és négy országban is megfordult, mielőtt visszatért. Hogyan lehetne összefoglalni ezt az időszakot?
– Sokan kérdezték tőlem, mennyire voltam dühös, amiért megsérültem, de bízom Istenben, és hiszem, hogy minden okkal történik. Akkor sérültem meg, amikor a vírus miatt leálltak a bajnokságok, és semmi másra nem kellett koncentrálnom, csak a visszatérésre. Több időt töltöttem a családommal, végre részt vehettem esküvőkön, ballagásokon. Mentálisan is megerősödtem, mert sosem volt korábban súlyos sérülésem. A bátyáim pedig folyton azt mondogatták, hogy ez a játék része, a lényeg, hogy miként térek vissza. Ez is segített, hogy a rehabilitációt a lehető legjobban végezzem el. Közben megfordultam Franciaországban, Oroszországban és Törökországban is, de Isten visszavezetett Sopronba.

– Ezt az évadot a Polkowicénél kezdte. Miért váltott és szerződött néhány hete újra Magyarországra?
– Nincsenek rossz érzéseim Lengyelországgal kapcsolatban, a 2015–2016-os évadban Krakkóban játszottam, és nagyon jól éreztem magam, ahogy most is. De ahhoz képest más volt az edzőm, a szisztéma és a célok is. Jeleztem a szakvezetőnek, hogy fizikailag is készen állok az Euroligára, de ő jobban számított az egyébként nagyon tehetséges fiatalokra. Sokat imádkoztam, majd megérkezett Török Zoltán üzenete, hogy szeretné, ha visszatérnék, lényegében ő válaszolt az imáimra.
Azért átalakult a soproni csapat. Hogyan érzi magát ebben a közösségben?
Valóban sok az új arc, de a szellemiség ugyanaz, mint korábban. Nem könnyű megmagyarázni, de amikor a repülőn ültem és Bécs felé tartottam, onnan pedig tovább Sopronba, sokkal jobb lett a hangulatom. Nehéz megfogalmazni, de olyan volt, mintha látnám a fényt az alagút végén. A Sopronnak különleges pozitív rezgése, energiája van, olyan, mint egy család, a munkamorál, az elköteleződés mind-mind kiváló. Nem sok játékos térhet vissza a volt csapatához, én megtehettem, és ezért nagyon hálás vagyok, áldás viselni a soproni dresszt.

– Mit érzett, amikor a klub tavasszal megnyerte az Euroligát?
– Úgy örültem, mintha csapattagként éltem volna át a sikert! Ott voltam Isztambulban, láthattam, hogy az egyik legjobb barátnőm, Határ Bernadett milyen felemelő pillanatokat él át, valamint Török Zoltán és a szakmai stáb tagjainak mosolyát. Gáspár Dávid úgy ért a csúcsra, hogy a Sopron az első Euroliga-csapata. A jó dolgok jó emberekkel történnek, és kosarasberkekben erről a klubról sosem lehetett semmi rosszat hallani, ez egy nyugodt hely.

– Milyen céljai lehetnek ebben az évadban a Sopronnak, amelynek már eddig több váratlan eseménnyel is meg kellett küzdenie?
– Az edzőnk mindig azt kéri, a lehető legkeményebben tegyük oda magunkat. Sok fegyverünk van támadásban, olvasnunk kell a játékot, és a társakkal jól ismerni egymást. Ez szerdán is segített, amikor akadozott a játékunk. Az előző évadhoz képest tényleg változott a csapat, de a munkamorál ugyanolyan, szóval a hazai bajnokságot és a kupát is jó lenne újra megnyerni, és nyilván ismét a legjobb négy közé kellene kerülni az Euroligában.

– Úgy érzi, hazaért?
– Egyértelműen. November huszonnyolcadikán aláírtam a szerződésemet, majd a lakásban kiabáltam a boldogságtól. Tudtam, mire számíthatok, és imádom a soproni szurkolókat is. Ahogy mondtam, ez nem csak egy klub, ez egy család.