Férfi kosár Eurokupa: először vesztett otthon Golomán klubja

Vágólapra másolva!
2022.12.21. 23:47
null
Golomán György hibátlanul dobott a Joventut ellen (Fotó: Árvai Károly, archív)
Egymás ellen játszott a két magyar érdekeltségű csapat a férfi kosárlabda Eurokupa szerdai játéknapján: Maronka Zsombor csapata, a spanyol Joventut Badalona idegenben 90–76-ra verte Golomán György klubját, a litván Lietkabelist, és az A-csoport élére állt.

Golomán György ezúttal is tagja volt a litván csapat kezdő ötösének, 28:36 percet töltött játékban, 11 pontját hibátlan dobóteljesítménnyel érte el (4/4 dupla, 1/1 tripla), ő szedte a legtöbb pattanót (6) csapatában, egy labdaszerzés és két labdaeladás került még a statisztikai lapjára, három faultot fújtak ellene, hármat a vele szemben elkövetett szabálytalanságokért. Már nem először volt a magyar válogatott játékosé a legjobb összesített teljesítménymutató a litván csapatban, de ez aligha vigasz a hazai veretlenség elvesztésének estéjén.

Henry Ellenson 17, Joel Parra 16 pontot szerzett a vendégcsapatban, amely a harmadik negyed elején vette át a vezetést, és onnantól végig előrébb járt. A hazaiak egy 120-s rohammal feljöttek 7472-re a széria során dobta Golomán a tripláját , de Andrés Feliz három hármasára építve a Badalona újra kézbe vette az irányítást, immár végleg. Maronka Zsombort nem cserélték be a vendégcsapatba.

A sorozat január 11-én folytatódik.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROKUPA
ALAPSZAKASZ – 9. FORDULÓ
A-CSOPORT
Lietkabelis (litván)–Joventut Badalona (spanyol) 76–90
Cluj-Napoca (román)–Ratiopharm Ulm (német) 81–84
Reyer Venezia (olasz)–Prometej (ukrán) 71–75
Bourg Basket (francia)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 90–91
Germani Brescia (olasz)–Bursaspor (török) 110–74
B-CSOPORT
Promitheasz Patrasz (görög)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 83–100
Slask Wroclaw (lengyel)–Dolomiti Energia Trento (olasz) 80–57
Hamburg Towers (német)–Gran Canaria (spanyol) 76–83
Buducsnoszt VOLI Podgorica (montenegrói)–Türk Telekom Ankara (török) 71–84
London Lions (angol)–Paris Basketball (francia) 80–93

AZ ÁLLÁS
A-CSOPORT
1. Joventut Badalona9
6
3
744–699 0.667
2. Bourg Basket
9
6
3754–747 0.667
3. Venezia9
5
4
704–669 0.556
4. Prometej9
5
4
775–766 0.556
5. Bursaspor9
5
4
730–742 0.556
6. Ulm9
5
4
762–789 0.556
7. Brescia9
4
5
728–7080.444
8. Lietkabelis9
4
5
712–735 0.444
9. U-BT Cluj-Napoca9
3
6
775–7900.333
10. Olimpija Ljubljana 9
2
7
761–800 0.222
B-CSOPORT
1. Türk Telekom Ankara9
7
2
773–703 0.778
2. Gran Canaria9
7
2
742–703 0.778
3. Paris Basketball9
6
3
753–731 0.667
4. Hapoel Tel-Aviv9
5
4
780–6920.556
5. Buducsnoszt9
5
4
684–637 0.556
6. Patrasz9
5
4
729–738 0.556
7. London Lions9
4
5
717–742 0.444
8. Hamburg9
3
6
719–760 0.333
9. Trento9
2
7
641–739 0.222
10. Slask Wroclaw9
1
8
671–764 0.111

Az Euroleague Basketball égisze alá tartozó Eurokupa alapszakaszában (2022. október 11.–2023. március 29.) két csoportban 10-10 csapat küzd, oda-vissza körmérkőzés után mindkettőből az első nyolc helyezett jut be a kieséses szakaszba (2023. április 12.–május 3.). A nyolcad-, a negyed- és az elődöntő párharcai egyaránt egymérkőzésesek, akárcsak a finálé (a hazai pálya előnye az alapszakaszban jobb helyezést elérő csapatot illeti meg).

Legfrissebb hírek

Tizenhét év után kellene ismét legyőznie az olaszokat férfi kosárválogatottunknak az Eb-részvételhez

Kosárlabda
2025.02.23. 09:28

Golomán György: Nagyon jó visszajelzés ez a kupagyőzelem

Kosárlabda
2025.01.28. 10:19

Az Alba Fehérvár szépen búcsúzott a kosár Európa-kupától: legyőzte az eddig hibátlan csoportelsőt

Kosárlabda
2024.11.13. 20:21

Az Alba Fehérvár 31 ponttal kikapott Franciaországban a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2024.10.15. 22:01

Hanga Ádám még gyógyulófélben van, és örül, hogy visszatért a Badalonához

Kosárlabda
2024.10.11. 19:05

Férfi kosárlabda: Hanga Ádám 12 ponttal tért vissza az Eurokupában

Kosárlabda
2024.10.10. 10:46

Férfi kosár Ek: nehéz helyzetből várja a visszavágót a Fehérvár

Kosárlabda
2024.09.24. 21:37

Hanga Ádám Európa-kupát szeretne nyerni a Badalonával

Kosárlabda
2024.08.30. 10:59
Ezek is érdekelhetik