Kosárlabda: csaknem tízéves börtönbüntetést kértek Moszkvában az amerikai játékosra

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.04. 14:59
null
Brittney Griner (Fotó: AFP)
Kilenc és fél éves börtönbüntetést kértek Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázóra, aki februárban drogbirtoklás miatt került rács mögé Moszkvában – írja az MTI.

Nyikolaj Vlaszenko ügyész csütörtökön közölte, hogy szinte a maximális ítéletet kéri a bíróságtólBrittney Grinerre, akiről előzőleg annyit lehetett tudni, hogy akár 10 éves szabadságvesztés is fenyegetheti. Emellett az ügyészség egymillió rubeles (hat és fél millió forint) bírság kiszabását is kezdeményezi.

A négyszeres Euroliga-győztes Jekatyerinburg és a WNBA-s Phoenix Mercury világbajnok centere az orosz fővároshoz közeli Himkiben állt bíróság elé, büntetőpere július elején kezdődött.

A 31 éves Grinert hat hónappal ezelőtt a seremetyjevói repülőtéren állították elő, mivel a táskájában kannabisz tartalmú olajat találtak, amelyet az ügyészség mostani állásfoglalása szerint tudatosan megpróbált elrejteni a hatóságok elől. Az orosz vámhivatal nagy mennyiségű kábítószer csempészete miatt indított eljárást a 206 centi magas kosaras ellen.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Súlyos pénzbüntetést kapott a Szerb Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2024.12.13. 16:24

Húsz év börtönt kapott a kínai labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Minden más foci
2024.12.13. 11:41

Az Újpest fellebbez a zárt kapus büntetés ellen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.11.18. 12:37

Nem lehetnek magyar szurkolók a Hollandia elleni NL-meccsen – hivatalos

Magyar válogatott
2024.10.29. 22:02

Vízilabda: féléves eltiltással büntették az olasz férfiválogatottat

Vízilabda
2024.10.18. 09:21

Kosárlabda: kétszer is legyőzte a horvátokat az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2024.07.01. 12:38

WNBA: Juhász Dorkáék nyertek Chicagóban

Kosárlabda
2024.07.01. 08:41

Harsányi Mária: A mai gyerekek nehezebben nyílnak meg

Utánpótlássport
2024.06.28. 18:42
Ezek is érdekelhetik