Férfi kosár NB I: új névszponzor az Alba Fehérvárnál

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 13:28
null
Illusztráció: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap
Arconic-Alba Fehérvár néven kezdi meg a 2022–2023-as idényt a férfi kosárlabda NB I legutóbbi bronzérmese – írja az MTI.


A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Balássi Imre elnök közölte, mindig jelentős, ha a gazdasági élet fontos szereplője és egy sportegyesület szorosra fűzi az együttműködést.

„A tao révén az Arconic eddig is szerepet vállalt a klub működésében, de mostantól két évig névadó szponzorként lesz jelen az életünkben” – fejtette ki az elnök.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, az egész közösség számára fontos, hogy legyenek sikeres egyesületek és olyan példaképek, akikre a gyerekek felnézhetnek.

„Ez egy komoly üzenet a régió több cégének, hogy érdemes támogatni a sportot” – jelentette ki a polgármester.

A megállapodást Varga Zsuzsanna, a székesfehérvári székhelyű fémipari cég ügyvezetője, valamint Simon Balázs, az Alba ügyvezetője látta el kézjegyével.

Simon Balázs elmondta, a keret hétfőn kezdi meg a felkészülést a következő évadra, a négy amerikai légiós pedig két hét múlva érkezik Magyarországra. A válogatottal világbajnoki selejtezőket vívó, majd Németországban az Európa-bajnokságon szereplő Vojvoda Dávid, Pongó Marcell, Somogyi Ádám és Szabó Zsolt majd csak szeptember második felében csatlakozik társaihoz.

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
Tegnap, 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Filipovity Márkó: Rögtön megtetszett a Porto ajánlata

Kosárlabda
2025.07.23. 10:28

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
2025.06.20. 16:19

Férfi kosárlabda NB I: magyar válogatott irányítóval erősített az Alba Fehérvár – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.20. 15:27
Ezek is érdekelhetik