Női kosárlabda: a Sepsi-SIC tárgyal Gereben Líviával

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 12:21
null
Gereben Lívia a Sepsinél folytathatja (Fotó: Dömötör Csaba)
A román bajnok Sepsiszentgyörgy női kosárlabdacsapatában folytathatja pályafutását Gereben Lívia – írja az MTI.


Rusz István, az erdélyi klub szakosztályigazgatója az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy kapcsolatban vannak a bajnoki ezüstérmes Atomerőmű KSC Szekszárdtól hat év után távozó válogatott játékossal.

„Gereben Líviáról járnak a pletykák, köztudott, hogy Pásztor István menedzserünknek a barátnője. Folynak a tárgyalások Lívivel, még nem kötöttünk szerződést, nincsen alku, de lehetséges, hogy nálunk folytatja a pályafutását” – mondta.

Az ACS Sepsi-Sic május elején sorozatban a hatodik bajnoki címét szerezte meg, és indulhat az Euroligában. A kupasorozat selejtezőjében a görög bajnok Olympiakosszal és a szerb bajnok Crvena zvezdával játszik majd, a tornát október 11–13-án rendezik, és a győztes együttes lehet ott a 16 csapatos csoportkörben. Rusz István tájékoztatása alapján megpályázzák a kvalifikációs esemény rendezését.

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25
Ezek is érdekelhetik