Kosárlabda: Nick Nurse könyvelőnek indult, majd NBA-bajnok edző lett

– Hogyan került Pécsre?
– Valamikor régen, 1995 körül, amikor Angliában edzősködtem, és Németh László volt a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya, összebarátkoztunk és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Az ő közbenjárásával kaptam a meghívást a konferenciára – válaszolta a Nemzeti Sportnak Nick Nurse, az észak-amerikai profi bajnokságban szereplő Toronto Raptors vezetőedzője, akinek az irányításával a gárda 2019-ben a klub történetének első bajnoki címét szerezte. – Tavasszal felhívott, lenne-e kedvem eljönni, én pedig annyit feleltem, ha hozhatom a családomat, mert sokat vagyunk távol egymástól az NBA-idény közben, akkor persze. Így ismertem meg a konferencia ötletgazdáját, Rátgéber Lászlót is, aki elképesztően jó és sikeres edző volt.

– Ha már edzősködés: huszonhárom évesen vágott bele a szakmába, ami rendkívül korai, főleg úgy, hogy nem egy váratlan sérülés idézte elő.
– Befejeztem az egyetemet, lediplomáztam mint könyvelő, és úgy tűnt, munkába is állok, ami, tudom, ennyi év távlatából eléggé vicces. Négy évig kosárlabdáztam az egyetemen, és utána megijedtem, mert rájöttem, nem akarok eltávolodni a sportágtól. Úgy döntöttem, kipróbálom az edzősködést, és jött is egy angliai megkeresés. Először azt hittem, tréfálnak, mert úgy hirdettek, hogy játékos-edzőt keresnek. Ez tökéletes volt nekem, mert folytathattam a játékot és elkezdhettem edzősködni.

– Pedig 46.8 százalékkal a mai napig ön tartja az Iowai Egyetem rekordját, ami a hárompontosok dobószázalékát illeti.
– Nem voltam elég gyors, nem vagyok elég magas, valamiben ki kellett tűnnöm. Tisztában voltam azzal, nem vagyok elég jó a profi kosárlabdához játékosként, mást szánt nekem a sors.

– Tizenegy évig dolgozott aztán Angliában, ahol nem vezető sportág a kosárlabda, és minőségben elmarad az európai elittől. Miért ilyen sokáig?
– Az eredeti terv szerint egy-két évet maradtam volna, de a Birminghammel az első évemben bajnokok lettünk, ami nagy lökést adott, aztán a Manchesterrel is nyertünk. Ráadásul imádom Európát, Trevisóba jártam nyári táborokba dolgozni, sok más kosármeccs mellett Euroliga final fourokat néztem meg a helyszínen, de a legfőbb érv a maradás mellett az volt, hogy képezhettem magam. Évente 50–60 meccsen irányítottam az együttesem, és közben egyre többet tanultam.

– Nem az NBA-ről álmodott?
– De, ám igazából mégsem, legalábbis nem voltam a megszállottja. Tudom, ostobán hangozhat, de meg akartam győződni róla, elég jó vagyok-e, lehetek-e a szakmában kiemelkedő. Azt láttam, hogy sok a hiányosságom, ám azt is tudtam, hogy fejlődöm. Közben Nagy-Britannia férfiválogatottjánál dolgoztam segédedzőként, utána 2013-ban visszamentem az Államokba, körbenéztem, s miután a D-ligában állást kaptam, onnantól kezdve tényleg csak az NBA volt a célom.

– Az európai és amerikai kosárlabda között óriási a különbség, előbbi sokkal inkább az egyéni képességekre épít, nem a passzjátékra. Mennyire volt nehéz az ön filozófiáját meghonosítani Torontóban?
– Óriási kihívás volt, főleg azért, mert amikor vezetőedző lettem 2018 nyarán, a csapatnak megvolt a saját játékstílusa, ami nem a kerethez volt igazítva, úgy éreztem, mindenképpen változtatni kell, hogy a játékosokban rejlő képességeket maximálisan kihasználjuk, de ez nem ment egyik napról a másikra. Sokat tanulmányoztuk, kinek melyik a jó dobópozíció, hány passz kellene egy támadásban. Elkezdtünk javulni, aztán a végén úgy játszottunk, ahogy a játékosoknak és a csapatnak is a legjobb volt.

– A bajnokcsapat keretében olyan klasszisok játszottak, mint Kawhi Leonard, Marc Gasol, Kyle Lowry, Danny Green vagy Jonas Valanciunas – hogyan tudott egészséges hierarchiát kialakítani?
– Az egy különleges együttes volt, amelyben minden összetevő megvolt a bajnoki címhez, csak el kellett hitetni a játékosokkal, hogy nyerhetnek. A playoffra sikerült, és a rájátszásban már éreztük, tudtuk a lelkünk mélyén, győzni fogunk.

– Az NBA-bajnoki cím mit jelentett önnek?
– Mindent, a csúcsot. Örülök, hogy esélyt kaptam az élettől, hogy egy ilyen gárdát irányíthassak. A Toronto elnöke, Masai Ujiri mögöttem állt, noha több oldalról támadták a kinevezésemért, nem értettek egyet vele. Sok jó edző van, akik hozzám hasonlóan rengeteget melóznak, mégsem nyernek NBA-t, szóval nem tagadom, szerencse is kellett hozzá.

– Beszélt róla, hogy az irodája sarkában található egy nagy plüsselefánt, ha az íróasztalára teszi, azzal jelzi, komoly témáról kíván érdemi beszélgetést folytatni az érkezővel. Ezt ön találta ki?
– Igen, az én ötletem volt. Ennek az előzménye, hogy kinevezésem előtt öt évig másodedző voltam Torontóban, s láttam, min kellene változtatni. Csak egy példa: egyes játékosok nem voltak hajlandóak keményen védekezni, vagy nem passzoltak eleget, ebből sok konfliktus alakult ki, mert a kritikát soha senki sem mondta a szemükbe. Én igen, de hogy négyszemközt is tisztázhassunk dolgokat, arra találtam ezt ki. Nem sokszor történik meg egy idényben, ötször-hatszor, de ez elég sok, hogy meglegyen a létjogosultsága.

2. NEMZETKÖZI KOSÁRLABDA-KONFERENCIA
2022. július 23-24., Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
A PROGRAM
2. nap (július 24., vasárnap)
8.30: Plenáris előadás, Robert McKillop: kosárlabda IQ, győztes stratégiák
9.30: Plenáris előadás, Török Zoltán: csapatépítés és -vezetés
11.00: Plenáris előadás, Németh László: játékosaink és a csapat hierarchiája, sztárjátékos a csapatban
13.00: Gyakorlati előadás, Robert McKillop: speciális csapatok, a játék meghatározó pillanatai
14.00: Gyakorlati előadás, Nick Nurse: támadórendszer és annak kapcsolata az analitikával
16.00: Vitaszekció, Iványi Dalma, Fabio Fossati, Davorin Nakic: játékos és edző kontra játékvezető
17.00: A „nagyok” szekció, Nick Nurse, Robert Mckillop: az edző mint vezető, az edzősködés mint életforma
18.00: Záróbeszéd: Rátgéber László