Női kosár: Nem kellett sokat gondolkodnom a hosszabbításon – Gáspár Dávid

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 14:17
null
Saját bevallása szerint nem kellett sokat gondolkodnia a szerződéshosszabbításon Gáspár Dávidnak (Fotó: Tumbász Hédi)
Saját bevallása szerint nem kellett sokat gondolkodnia a szerződéshosszabbításon Gáspár Dávidnak, az Euroliga-győztes és magyar bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapata vezetőedzőjének.

 

A zöld-sárga klub hétfőn jelentette be, hogy a tréner új, 2025-ig szóló megállapodást írt alá.

„Megtiszteltetésnek veszem, és jó érezni, hogy elégedettek a munkámmal. Büszke vagyok arra, hogy vezetőedző maradhatok itt – nyilatkozta kedden a 40 éves szakember az M1 aktuális csatornának. – Nem kellett sokat gondolkodnom ezen a döntésen, és Török Zoltán ügyvezető is nyitott és határozott volt ezzel kapcsolatban.”

Az edző elárulta, hogy más klubok is érdeklődtek iránta, de ő szerződéssel rendelkezik, és nem a váltás volt a célja.

Gáspár Dávid 2019 májusa óta irányítja a soproniakat, akik azóta a bajnokságot kétszer, a Magyar Kupát és az Euroligát pedig egy-egy alkalommal nyerték meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Völgyi Péter: Folyamatosan javul a játék képe

Kosárlabda
Tegnap, 9:49

Női kosár MK: nincs egyértelmű favorit a pécsi fináléban

Kosárlabda
2025.03.22. 07:16

Női kosár NB I: két év után ismét a Soproné lett a sárga trikó

Kosárlabda
2025.03.21. 10:13

Idegenbeli győzelemmel zárt a Sopron, megnyerte az alapszakaszt a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.16. 20:33

Juhász Dorka remekelt az olasz bajnokságban, csapata legyőzte a Sassarit

Kosárlabda
2025.03.16. 20:04

Fegyverneky Zsófia: Leginkább a klub iránt vagyok elkötelezve – címlapsztori

Kosárlabda
2025.03.14. 08:44

A Sopron kikapott a visszavágón is, nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2025.03.13. 21:41

Hozta a kötelezőt bepótolt mérkőzésén a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.12. 19:59
Ezek is érdekelhetik