Női kosár NB I: edzőcsere, a Győr elköszönt Iványi Dalmától

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 20:30
null
Iványi Dalma az idei kupanegyeddöntőn (Fotó: Dömötör Csaba)
A jövőben nem Iványi Dalma a Győr vezetőedzője – tudtuk meg a női kosárlabda NB I-ben szereplő klub hivatalos honlapjának csütörtöki híréből.

 

„Iványi Dalmának megköszönjük az elmúlt két évet. Értékeljük, hogy sokat vállalt, sokat kockáztatott, mikor elvállalta a vezetőedzőséget Győrben. Emberileg és szakmailag is felnézünk rá, de ahhoz, hogy a korábbi évekhez hasonló eredményt érjünk el, szükségünk lesz egy olyan szakemberre, aki a berögzült metódusokat felrázza, és új kihívások felé vezeti a csapatot” – idézi Fűzy András klubelnököt a gyorkiosar.hu.

Iványi Dalma irányításával 3. és 5. lett a Győr a bajnokságban, a Magyar Kupában mindkétszer a negyeddöntőben kapott ki, az Európa-kupában a győri buborékban rendezett csoportkör, majd a második évben a már hagyományos keretek között lejátszott hat mérkőzés jelentette a végállomást – összegez a klubhonlap.

Iványi Dalma mérlege a győri kispadon 67 mérkőzés, 45 győzelem és 22 vereség.

Új vezetőedzőt egyelőre nem neveztek meg a győriek.

Legfrissebb hírek

Dubei Debóra: Az előzőekhez képest más célokat tűzünk ki magunk elé

Kosárlabda
2025.08.15. 11:43

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Női kosár NB I: északmacedón válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.11. 10:21

Távozik a Győr női kosárcsapatának vezetőedzője

Kosárlabda
2025.08.04. 11:34

Elkészült a női és a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának sorsolása

Kosárlabda
2025.08.01. 16:24

Portugál irányítóval erősített a Szekszárd női kosárcsapata

Kosárlabda
2025.07.20. 18:29

Női kosárlabda NB I: hosszabbított a DKKA csapatkapitánya

Kosárlabda
2025.07.14. 12:13

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24
Ezek is érdekelhetik