Férfi kosárlabda BL: két magyar csapat indulhat

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.06.24. 09:26
null
A Falco és a Körmend is ott lehet a BL-ben (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Két magyar csapat indulhat a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája következő idényében.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint a magyar bajnok automatikusan a 32 klubot felvonultató főtáblára kerül, míg az NB I ezüstérmese a selejtezőben kap helyet. A bajnokság döntőjében a Körmend jelenleg 2–1-re vezet a címvédő Szombathely ellen, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc negyedik mérkőzése 18.30 órakor kezdődik.

Tavaly a Falco révén egy magyar résztvevője volt a 2016-ban életre hívott BL-nek. Akkor a vasiak az alapszakaszból továbbjutottak a középdöntőbe, amelyben hat meccsükből egyet tudtak megnyerni.

A 2022–2023-as szezonban a selejtező 24 együtteséből négy kerül a főtáblára. Ott a csoportkör – melynek sorsolását július 7-én rendezik – legjobbjai rögtön a 16 csapatos középdöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek pedig januárban rájátszást vívnak.

Legfrissebb hírek

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Férfi kosárlabda BL: Miskolcon játssza hazai mérkőzéseit a Szolnok

Kosárlabda
2025.07.19. 17:18

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

Szamokovba utazik a Falco a BL-selejtezőre

Kosárlabda
2025.07.10. 17:30
Ezek is érdekelhetik