Férfi kosár NB I: távozik a Nyíregyháza csapatkapitánya

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 15:01
null
Bus Iván a KTE elleni márciusi bajnokin (Fotó: Kelet-Magyarország/Dodó Ferenc)
A csapatkapitány Bus Iván a következő idényben már nem lesz a Nyíregyháza játékosa – adta hírül kedden hivatalos honlapján a férfi kosárlabda NB I 11. helyén végző csapat.

„Az A-csoportos kosárlabdát befejezem, aminek több oka van – idézi a klubhonlap a 28 éves Bus Ivánt. – Nagy álmom volt, hogy visszajussunk az élvonalba, emiatt tavaly nyáron eszem ágában sem volt lemondani az ottani szereplésről. Azt is tudtam viszont, hogy – bár a bajnoki címben kulcsszerepem volt – nehéz lesz felvenni az A-csoport ritmusát. Ez hellyel-közzel mégis sikerült, de valóban fura volt az első osztályban játszani ennyi B-csoportos év után. Hozzá kell tenni, amikor annak idején az élvonalban voltunk a Nyíregyházával, gyengébb volt a liga, nem szerepelt ennyi jó légiós, kevésbé volt fizikális a bajnokság. Megtettem mindent, de azt éreztem, hogy az A-csoportban hosszú távon már nem tudok azon a szinten játszani, amin jól teljesítenék és élvezem a kosárlabdát. Emellett elkezdtem a civil élet felé is kacsintgatni, valamint bármennyire is imádom a várost, a hetedik év után szeretnék kis környezetváltást."

A nyíregyházi utánpótlásban nevelkedő, a csapathoz 2015-ben visszatérő irányító 2018 óta töltötte be a csapatkapitányi szerepkört. Az elmúlt idény során átlag 12 percet töltött a pályán, utolsó meccsén nyolc ponttal és kilenc gólpasszal vette ki részét a ZTE legyőzéséből.

„A vezetőséggel és a szakmai stábbal abszolút korrekten váltunk el, biztosítottak arról, hogy nyitva hagyják az ajtót előttem. Ezért sem zárom ki, hogy egyszer visszatérjek, de akkor már biztosan nem játékosként.”

Legfrissebb hírek

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

A Sepsitől igazolt támadót a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 10:24

Nyíregyházán folytatja a Diósgyőr támadója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:28

A Ferencváros bejelentette Nagy Barnabás érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 16:07

Nyíregyháza 466 millió forintot fordított sporttámogatásokra az elmúlt öt évben

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:17

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Hiába dobott 108 pontot, a PVSK kiesett a férfi kosárlabda NB I-ből

Kosárlabda
2025.05.21. 20:15
Ezek is érdekelhetik