Női kosárlabda: Vandersloot nyártól a Sopron játékosa lesz

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 17:20
null
Courtney Vandersloot a magyar válogatottban is szerepelt (Fotó: Földi Imre, 2017)
A következő idényben az Euroliga-győztes Sopron női kosárlabdacsapatában játszik az amerikai Courtney Vandersloot.

 

A magyar bajnok együttes keddi sajtóközleménye szerint a néhány évvel ezelőtt a magyar válogatottban is szerepelt amerikai irányító az európai szerepléstől visszavonuló Briann January helyére érkezik Sopronba.

A 33 éves, kétszeres Euroliga-győztes (Jekatyerinburg), egyszeres WNBA-bajnok (Chicago Sky) Vandersloot az orosz élcsapaton kívül rövid ideig Győrben, valamint Krakkóban, a Besiktasnál, az ugyancsak török Yakin Dogu csapatában játszott még Európában, Sopronban az ugyancsak rutinos Fegyverneky Zsófia párja lesz majd az irányítóposzton.

„Miután januárban eldőlt, hogy csapatunk egyik alapembere, Briann January nem vállal több teljes európai szezont, az ő pótlását stratégiai feladatnak tekintettem – hangsúlyozta az igazolás kapcsán Török Zoltán ügyvezető. – Úgy hiszem, hogy Courtney érkezése biztosíthatja az építkezésünk folytonosságát, ezért is került bejelentésre ily korán.”

Vandersloot a nyári amerikai WNBA-szezont követően, október közepén csatlakozik majd a Gáspár Dávid vezetőedző csapatához.

Legfrissebb hírek

Női kosár: Aho Nina marad a DVTK-ban

Kosárlabda
Tegnap, 11:00

Női kosárlabda NB I: Tenyér Zsófia távozik a DVTK-tól – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.29. 10:54

„Szükségem van új impulzusokra” – a Sopronból Pécsre szerződő Varga Alíz

Kosárlabda
2025.05.29. 10:20

Női kosár: válogatott játékost igazolt a Pécs

Kosárlabda
2025.05.27. 20:25

Női kosárlabda NB I: távozik a Diósgyőrtől Aleksa Gulbe – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 14:14

Győrből szerződtetett dobóhátvédet a DVTK női kosárcsapata

Kosárlabda
2025.05.19. 16:49

„Nem volt nehéz a döntés, szeretek itt lenni” – Kányási Veronika az új szerződéséről

Kosárlabda
2025.05.19. 09:47

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Sopron Basket – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.16. 13:37
Ezek is érdekelhetik