Női kosár Euroliga: második helyen zárt csoportjában a Sopron

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 18:45
null
A soproniak a második helyen zártak az Euroliga B-csoportjában (Fotó: Mártonfai Dénes/Kelet-Magyarország)
A Sopron Basket a második helyen végzett az alapszakaszban a női kosárlabda Euroliga B-csoportjában.

 

Ehhez az eredményhez az kellett, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Fenerbahce–Schio mérkőzésen hazai győzelem szülessen. A török és az olasz csapat összecsapására szombat délután került sor Isztambulban. Az első negyedet a törökök 28–2-re megnyerték, és bár 53–53-nál utolérte az olasz együttes őket, a végjátékot a hazaiak bírták jobban, és 82–65-re nyertek.

A Fenerbahce sikere azt jelenti, hogy megnyerte a B-csoportot, a Sopron pedig a második lett.

A március elején – pontos időpontjuk még nincs a negyeddöntőknek – kezdődő rájátszásban a Sopron pályaelőnyben lesz. A negyeddöntős párharcok az egyik csapat második győzelméig tartanak majd, és amennyiben harmadik mérkőzésre kerülne sor, akkor azt hazai pályán játszhatná a magyar csapat. Az ellenfélre még várni kell, mert az A-csoportban még nem fejeződtek be a küzdelmek. Azt azonban már most tudni lehet, hogy a Sopron a cseh USK Praha vagy a spanyol Avenida Salamanca ellen léphet pályára.

Az A-csoportban jövő csütörtökön a Montpellier–Salamanca meccs után alakul ki a végső sorrend.

Legfrissebb hírek

Két negyeddöntős párharcban képzelhető el meglepetés – indul a női kosár NB I rájátszása

Kosárlabda
19 órája

Női kosár NB I: két év után ismét a Soproné lett a sárga trikó

Kosárlabda
2025.03.21. 10:13

Idegenbeli győzelemmel zárt a Sopron, megnyerte az alapszakaszt a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.16. 20:33

Fegyverneky Zsófia: Leginkább a klub iránt vagyok elkötelezve – címlapsztori

Kosárlabda
2025.03.14. 08:44

A Sopron kikapott a visszavágón is, nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2025.03.13. 21:41

A Győr sem tudta megállítani a száguldó Sopront a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.09. 20:27

Nagy kár az utolsó percekért – hazai vereséggel kezdte a Sopron az Európa-kupa elődöntőjét

Kosárlabda
2025.03.06. 20:22

Női kosárlabda: menetből nyerhet a Sopron az elődöntőben

Kosárlabda
2025.03.06. 10:42
Ezek is érdekelhetik