Kosár Király-kupa: a Real Madrid legyőzésével a Barcelonáé az arany

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 20:45
null
A Barcelona az utolsó negyedben nyerte meg a Király-kupa döntőjét (Fotó: AFP, archív)
Hiába vezetett szinte az egész mérkőzésen a Real Madrid, a Barcelona 64–59-re megnyerte a kosárlabda Király-kupa döntőjét.

 

A Real Madrid nagyszerű első negyeddel kezdett, s bár csak 19 pontot tudott dobni, a Barcelonának mindössze csak ötöt engedett, így a második játékrészt hiába veszítette el három ponttal a fővárosi együttes, a nagyszünetben 29–18-ra vezetett.

A fordulás után a Barcelona elkezdte ledolgozni a hátrányát, ami a negyed végére már csak öt pont volt, így a Real Madrid nehéz helyzetbe került az utolsó 10 percre. A madridiak aztán nem bírták el a nyomást, a Barcelona egy 8–0-s szakasszal gyorsan fordítani tudott, majd megőrizte előnyét, hattal is vezetett, és 64–59-re megnyerte a döntőt.

Hanga Ádám három pontot szerzett a mérkőzésen, három lepattanót szedett össze, és egy gólpasszt osztott ki a Real Madrid színeiben.

KOSÁRLABDA, SPANYOL KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
Real Madrid–Barcelona 59–64
(19–5, 10–13, 17–23, 13–23)

Legfrissebb hírek

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik