Női kosár: egy idényt még biztosan játszik az ötszörös olimpiai bajnok

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.07. 19:55
null
Sue Bird egyelőre nem vonul vissza (Fotó: Getty Images)
Egy idényt még biztosan játszik Sue Bird, a Seattle Storm ötszörös olimpiai bajnok kosárlabdázója.
A 41 éves irányító – aki azóta Seattle-ben játszik, hogy az együttes 2002-ben az első helyen kiválasztotta az amatőr játékosbörzén (draft) – pénteken közösségi oldalán jelentette be, hogy egyelőre nem vonul vissza, hanem megpróbálja ismét bajnoki címhez segíteni együttesét a WNBA-ben.

Bird ezzel 21. idényét kezdi majd el tavasszal a Stormban, igaz, sérülés miatt 2014-ben és 2019-ben egyetlen mérkőzést sem tudott játszani.

A négyszeres WNBA-bajnok, négyszeres világbajnok, ötszörös Euroliga-győztes játékost 12-szer választották be az All Star-gálára, és egyike azon két játékosnak – a másik válogatott csapattársa, Diana Taurasi –, aki ötször nyert kosárlabdában ötkarikás aranyérmet.

Bird a legutóbbi idényben átlagban 10 pontot dobott és 5.3 gólpasszt adott mérkőzésenként 28 perc alatt.
Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: papírforma siker, közel hússzal nyert otthon a Sopron

Kosárlabda
3 órája

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

A Sopron Basket kikapott az Euroliga címvédőjétől felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.09.23. 21:12
Ezek is érdekelhetik