Kosárlabda: Juhász Dorka nagyon vágyik a WNBA-be

– Idén került a UConnhoz, ami nagy ugrás jelentett a karrierjében. Végig biztos volt, hogy jó döntést hozott?
– Semmi kétségem nem volt, az amerikai egyetemi kosárlabdában nincs ennél feljebb – szögezte le Juhász Dorka, a Connecticut Huskies 22 éves magasbedobója. – Lejjebb nem is akartam kerülni, ugyan eljöhettem volna Európába, de a UConn már közel van a profi világhoz, az edzésmunka és az egészségügyi ellátás topkategóriás, az edző, Geno Auriemma fantasztikus játékosokat nevelt, akik meghatározók a WNBA-ben és az Euroligában. A nyáron bebizonyosodott, hogy itt olyan munkát végeznek, ami nekem is segítene. Az idény előtt az intenzív edzéseknek, az egyéni képzéseknek köszönhetően a játékom, az erőnlétem is fejlődött, ahogy visszanézem a meccseket, a mozgásomon látszik a pozitív változás. Eleinte nagyon elfáradtam a tréningeken, de már hozzászoktam a terheléshez.

– Mi volt a legnagyobb változás korábbi csapatához, az Ohio State-hez képest?
– A kosárlabdáról alkotott felfogás, a profi hozzáállás. A UConn-nál minden egyes csapattársam profi szeretne lenni, míg az Ohio State-ben voltak olyanok, akik négy év kosárlabdázás után már dolgozni akartak. Most mindenki ugyanazt a célt, álmot követi, öröm úgy edzésre menni, hogy mindannyian szeretnénk jobb játékossá válni, bajnoki címet szerezni, miközben az edzőknek is fontos a fejlődésünk.

– December 19-én, a Lousville elleni mérkőzésen játszotta eddig a legtöbbet, az utóbbi időben fokozatosan nőnek a percei. Egyre inkább gyökeret ver a csapatban, vagy esetleg sérülések is befolyásolták a folyamatot?
– Mindkét állítás igaz. Az elején általában 13–15 perceket kaptam, aztán egyre magabiztosabb lettem támadásban is az edzéseken. Védekezésben mindig hasznára voltam a csapatnak, de támadásban eleinte nem nagyon találtam a helyemet. Néhány hete beszélgettem az edzővel, elmondtam neki, hogy nem igazán tudom, milyen szituációkban érvényesülhetnék, mire ő arra volt kíváncsi, mit érzek, milyen pozíciókban szeretném megkapni a labdát, ahol erős vagyok és sikeres lehetek. Ezután a UCLA és a Louisville ellen támadásban is sokkal többet tudtam hozzátenni a játékunkhoz, elég pontot dobtam, tehát egyre jobban megy. De akadnak sérülések, nagyon sok külső poszton szereplő hiányzónk van, úgyhogy muszáj is játszanom. Az edző ugyanakkor egyre jobban bízik bennem, én meg egyre jobb formába lendülök.

– Beszélt Geno Auriemmával arról is, hogy januárban hallható lesz az előadása a pécsi konferencián?
– Igen, hallottam az eseményről édesanyámékon keresztül, úgyhogy rákérdeztem Genónál. Örül, hogy videohíváson keresztül csatlakozni tud, és beszélgethet egy kicsit az európai kosárlabdáról. Izgatottan várom, hogy meghallgathassam a híres-neves edzők előadásait.

– Milyen a kapcsolata vele egyébként?
– Látott mérkőzéseken, tudta, mire vagyok képes, de nem nagyon ismertük egymást korábban, nyár óta alakítottuk ki kettőnk kapcsolatát. Éreztetnem kellett vele, hogy a fontos pillanatokban is a pályán hagyhat, az utóbbi hetekben nagy lépéseket tettem afelé, hogy oszlopos csapattagként tekintsen rám. Alapvetően jó a viszonyunk, a kosárlabdán túl is egyre többet kommunikálunk, nagyon szeretek a játékosa lenni.

– Mi a véleménye arról, hogy noha már megengedték az egyetemi sportolóknak, külföldiként mégsem jogosult szponzori juttatásokra Amerikában, hiába érdeklődnek a cégek?
– Kicsit csalódottak voltunk, mert nem mérik egyenlő mércével az amerikaiakat és a külföldieket. Rengeteg lehetőségem lett volna, több nagyobb cég is érdeklődött, szóba került szponzori fotózás, ruhák használata. Folynak tárgyalások, hogy a helyzet változzon a jövőben, az NCAA például próbál nekünk segíteni, de ez a kormány hatásköre, mert a tanulóvízumos diákok státusát kellene megváltoztatni, hogy ők is kaphassanak pénzt a kosárlabdázásért. Örülnék neki, mert a szponzoráció jó kiindulópontja a profi karriernek, és a brandépítés is fontos lenne.

– Maradhat még egy évet az egyetemi ligában, jelentkezhet a WNBA-draftra, vagy akár Európába is igazolhat a nyáron. Az opciók közül melyik van most a középpontban?
– Egyelőre nem nagyon gondolkoztam rajta. Az évad legvégén foglalkozom csak vele, attól függően, hogy érzem magam, milyen volt az idényem, kihoztam-e magamból mindent, segítené-e a fejlődésemet, ha még egy évet lehúznék a UConnban Ginóval, vagy teljesen felkészült vagyok a WNBA-re és az európai kosárlabdára. Addig is minden mérkőzésen összpontosítok, nem izgatom magam – amikor eldőlhet a kérdés, igyekszem a legjobb döntést hozni.

– Nem amerikai, ez mennyire nehezíti meg az azonnali bejutást a WNBA mezőnyébe?
– Nehéz megmondani. Tény, hogy sokkal több amerikait draftolnak, de az esélyeim az eddigi idényeim alapján talán ugyanolyanok. A UConnban meg tudom mutatni magamat, bár nyilván jobban ismerik azokat, akiket a középiskolától figyelnek, ráadásul a legnépszerűbb játékosoknak akár egymilliós követőtáboruk is lehet a közösségi médiában, nekik könnyebb dolguk van. Ez azonban nem tántorít el, dolgozom tovább és boldog lennék, ha bekerülhetnék a WNBA-be.

– Rátgéber László, hazánk legendás szakembere elismerően beszélt önről. Itthon az akadémiáján edzett?
– Ott készültem most is, igen, átmozgattam magam, hogy ne csak karácsonyi eszem-iszomból álljon a program. Huszonkilencedikén már újra mérkőzést játszom odakint, tehát figyelnem kellett, hogy ne tűnjön el az állóképességem.

– Ki meri jelenteni, hogy ha hazajön, csak a PEAC színeiben játszik majd?
– Ezt azért nem, de Pécs különleges helyet foglal el a szívemben, sosem zárnám ki annak az esélyét, hogy egyszer visszatérek ide, akár majd a pályafutásom végén, hiszen itt nőttem fel. Követem a csapat meccseit, mert sok barátom játszik benne. Nagyon tetszik, amerre a pécsi kosárlabdázás tart, szurkolok nekik, ahogyan a többi magyar csapatnak is. Sokat lehet tanulni az európai kosárlabdából, valamennyire hiányzik is, úgyhogy nem taszítom el magamtól teljesen.