Női kosár: Minden pontra szükségünk van – Székely Norbert

– Kezdjük az összegzéssel: elégedett azzal, amit Spanyolország és Izland ellen mutatott a válogatott?
– Igen és nem – közölte Székely Norbert, az Európa-bajnoki selejtezőcsoportját egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. – Akkor vagyok elégedett, ha minden meccset megnyerünk, azt sem szeretem, ha az Egyesült Államoktól, a spanyoloktól vagy a franciáktól kapunk ki, megpróbálom elkerülni a vereséget. Látni kell, hogy a spanyolok és köztünk ennél a négypontosnál nagyobb a különbség, becsülendő ilyen, csaknem egylabdás mérkőzést játszani velük. A végén csak kevés hiányzott, hogy nyerni tudjunk.

– Tehát reális lehetett volna a siker Szekszárdon?
– Nemcsak a kincstári optimizmus mondatja ezt velem. 57–60-nál két eladott labdánk is volt, amikor támadhattunk az egyenlítésért, ráadásul tíz-nullás sorozatban jártunk. Ott jelentős esélyünk lett volna, főként, hogy olyan helyzetekben hibáztunk, amikor nem volt teljesen indokolt. Hozzáteszem, így is kevesebb labdát szórtunk el a spanyoloknál, tehát ezzel is elégedett vagyok. Sok tényező hátráltatott minket, nagy nyomás volt rajtunk, ezt éreztük a meccs közben.

– Volt önben drukk az izlandi mérkőzés előtt amiatt, hogy ne következzen be az, ami Amszterdamban kétszer is az előző selejtezősorozatban?
– Volt, nem is kicsi. Alaposan fel kellett készülnünk a vasárnapi mérkőzésre, és szerintem kiválóan sikerült. Más jellegű volt, mint a spanyolok elleni találkozó, amelyen a taktika dominált, és ült is rengeteg olyan elem, amit mi magunk terveztünk el. Izland ellen másképpen kellett felépítenünk a gyakorlásokat, az alap kosárlabdaelemeknek kellett dominálniuk. Nem azért izgultam a meccs előtt, mert öt évvel ezelőtt egy másik kapitány vezette válogatott kikapott Izlandon, hanem a tét okozta a stresszt, mégpedig, hogy hány ponttal nyerünk. A hollandokhoz sem hasonlítanám legutóbbi ellenfelünket, mert a holland egészen más csapat, jóval előrébb tart.

– Az ötvenhét pontos siker mindenképpen imponáló. Könnyű volt elérni, hogy végig így dolgozzon a csapat, hamar megérezték a vérszagot a lányok?
– Nagyon könnyű volt elérni, rendkívül jól motivált, jól gondolkodó társaság utazott ki. Nem frázis, amit mondok: az elmúlt négy kapitányi évem legjobban összpontosító, legpontosabban dolgozó együttesét irányíthattam. Egyetlen gyengébben sikerült edzés mellett a többi magas színvonalú volt, a lányok végig partnerek voltak, büszke vagyok rájuk! Itt jegyezném meg, hogy a távol maradó Raksányi Krisztina esetében a családi ok nem valami csipp-csupp dolgot jelentett, hanem aortarepedés miatt életmentő műtétet hajtottak végre az édesanyján. Minden tisztelet és köszönet Krisztának, hogy végigcsinálta a spanyolok elleni meccset, mert már akkor is tudta, hogy a beavatkozás megtörtént.

– A legkellemesebb meglepetés a játékosok közül Lelik Réka teljesítménye. Mit gondol, feldolgozta és elfogadta, hogy most és a jövőben neki vezető szerepet kell vállalnia a válogatottban?
– Ő már nem tartozik a tehetségkategóriába, ezt már felejtsük el. Huszonkét évesen a legjobb korban van, és sikerült úgy felépítenünk, hogy nagyon stabilan tud játszani a válogatottban is. Hosszú és rögös volt az idáig vezető út, de megvan a szerepe, a pozíciója és a megfelelő kommunikáció is ehhez. Nagyon örülök, mert korábban Magyarország és Európa nagy tehetségeként emlegették Rékát, aki ma már jóval több ennél, és amíg a válogatott edzője vagyok, alapember marad.

– Szerencsés az, hogy a kvalifikáció nem egzakt mutatókon alapul, hanem tucatnyi másik nemzeti együttes eredménysora is befolyásolja?
– Ezzel a részével nincs bajom, hiszen a futballban is van pótselejtező a világbajnokságra, sőt, a Nemzetek Ligáját is figyelembe veszik. Az viszont problémás, hogy a magyar női válogatott Európa-bajnoki szereplését az izlandi eredménye határozza meg. Mert az rendben van, ha mondjuk labdarúgásban egy lengyel–olasz pótselejtezőn dől el a továbbjutás, de ha kosárlabdában az számít, hogy ötvenhat vagy ötvenhét ponttal vered meg Izlandot, az már sportágellenes.

– Ebből a szempontból hogyan állunk most? Jó lenne, ha mondjuk Izland bejönne csoportharmadiknak?
– Igen, de én nagyon bízom abban, hogy az izlandiakkal csaknem azonos erősségű románok vendégeként is nyerhetünk hasonló különbséggel, és talán elhisszük, hogy esetleg – és ezt a szót tizennyolcszor is kimondanám – győzni is képesek lehetünk Spanyolországban. Ha kikapunk, két győzelemmel és két vereséggel megyünk az „elszámolós” körbe. Izraellel és Szlovéniával nem kell foglalkoznunk, mert rendezők, de a tízből legalább kettő vagy három második helyezett megveri majd az elsőt, például az ukrán–francia vagy a bosnyák–belga relációban. Nekünk a maradék egy vagy két hely elcsípéséhez minden pontra szükségünk van.

– Hosszú, egyéves szünet következik. Nyáron hány hétre tudnak majd összegyűlni? Szeretnének felkészülési mérkőzéseket is játszani?
– Teljesen normális lenne, ha a nemzeti csapatok kettő-négy havonta megmutathatnák magukat a közönségnek, ehhez képest évente három-négy tétmérkőzésük van. Májusban tervezünk egy felkészülési időszakot, nagyjából két és fél-három és fél hetes összetartást szeretnénk összehozni mérkőzésekkel, ezen dolgozunk, szerintem reális az elképzelés.

– Addig jó szokásához híven járja a pályákat és figyeli, akit kell?
– Most „kiülök” a körforgásból, és igénybe veszem az internetes közvetítéseket. Visszérműtétem lesz, a harmincévnyi álldogálás a pálya mellett megtette a hatását. Utána ismét járom majd a csarnokokat, hogy minél többet lássak és tapasztaljak. Vállalom, hogy a mostani keretből kimaradtak fiatalok, de az ő helyüket nem leharcolt katonák, hanem akár még fiatalabbak töltötték be. Nagyszerű érzés volt figyelni az átalakulóban lévő csapatunkat, amellyel már eljutottunk oda, hogy a tizenötös keretben csak két olyan játékos van, aki 2017-et megelőzően is válogatott volt, ez az átalakulás nagyon pozitív.