Férfi kosár: kihagyja az olimpiát az NBA legértékesebb játékosa

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.16. 15:27
null
Nikola Jokics (balra) pihenésre használja a fel a nyarat (Fotó: AFP)
Legnagyobb sztárja, Nikola Jokics nélkül kell kiharcolnia az olimpiai részvételt a szerb férfi kosárlabda-válogatottnak.

 

Egy héttel azután, hogy átvette az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legértékesebb játékosának (MVP) járó elismerést, Nikola Jokics közölte, hogy a nyáron biztosan nem ölti magára a szerb válogatott mezét.

„Nagy sajnálatomra, ez most az a pillanat, amikor közölnöm kell, akármennyire is szerettem volna, nem léphetek pályára a szerb válogatottban. A testem állapota miatt hosszabb pihenőre van szükségem a felépülésre. Ez a klub álláspontja és ajánlása is, és ezt el kell fogadnom” – mondta a Denver Nuggets centere a Tanjug hírügynökségnek, s hozzátette, biztos abban, hogy a honfitársai nélküle is képesek lesznek olyan eredményt elérni, amelynek az egész nemzet örül majd.

2020. augusztus 1. óta Jokics összesen 109 meccsen lépett pályára, s átlagosan 35 percet töltött a parketten.

A 2016-os riói olimpián ezüstérmes szerb válogatott a belgrádi selejtezőtornán harcolhatja ki a tokiói részvételt.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
8 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik