Női kosárlabda: visszavárják Simon Zsófiát Törökországba

– Mikor érkezett haza Magyarországra, mivel telnek a napjai?
– Egyelőre karanténnal, pontosabban vasárnaptól már nem – újságolta Simon Zsófia, aki a török bajnokság harmadik helyén végzett az újonc Nesibe Aydinnal. – Ötödikén jöttem haza Törökországból, és mert az ország nem tagja az Európai Uniónak, nem fogadták el a PCR-tesztemet, kellett két itthoni negatív eredmény. Kilencedikétől engedélyezték, hogy elhagyjam a tartózkodási helyemet, éppen a belvárosba tartok Budapesten, hivatalosan is megkezdődött a nyár.

– Európa talán legerősebb bajnokságában szerzett bajnoki bronzérmet, egy lépéssel maradtak le a döntőről. Harmincegy évesen ért fel pályafutása csúcsára csapatszinten, vagy ennél árnyaltabb a kép?
– Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a külföldi karrierem csúcsa ez, mert a hazai bajnoki címeket nem adnám oda érte.

– Noha márciusban lapunknak arról beszélt, nagy a teljesítménybeli különbség a Galatasaray javára a Nesibével szemben, mégis ötmérkőzéses elődöntőre kényszerítették. Mi döntött végül az ellenfél javára?
– Az ötödik meccsre nagyon jól felkészült a Galata, amely igen nehézkesen tért vissza a Covid19-ből. Azért tudtuk öt meccsre kényszeríteni, mert a párharc elején „szanaszét” esett. Isztambulból egy eggyel mentünk vissza Ankarába, és az otthoni két találkozón is ez az eredmény született. A tíz ponttal megnyert negyedik mérkőzés alapján szent meggyőződésem volt, hogy nekünk van nagyobb esélyünk a győzelemre az ötödiken, ám azok a játékosaink, akik rengeteg percet kaptak az előző négy meccsen, elfáradtak, és kicsit keveset rotáltunk.

– A bajnokság öt legfontosabb mérkőzésén nagyjából tizenhárom percet átlagolt, elégedett?
– A mutatott teljesítményemmel elégedett vagyok, de mindig többet szeretnék, amit viszont nem én befolyásolok, hanem az edző taktikája. Igyekeztem a legtöbbet kiadni magamból és maximálisan segíteni a csapatot, miközben a legnagyobb dicséretet a negyedik mérkőzés után kaptam, amelyen nem dobtam kosarat, de minden mást megcsináltam. Edzői szempontból jó helyre kerültem, Erman Okerman az évad elejétől tudta értékelni a teljesítményemet. Nem volt titok, hogy kifejezetten a játék szervezésében kaptam szerepet.

– Ezek szerint érkeztek visszajelzések az edzőtől...
– Igen, sőt már úgy mentem Törökországba, hogy tudtam, nem negyvenperces játékos leszek. A feladatomat hiba nélkül megoldottam, akkor is elégedett volt velem, ha hat percet játszottam, mert éppen ennyi adatott. Precíz ember, aki szereti, ha pontosan hajtják végre az utasításait – bizonyos szempontból én is ilyen vagyok, ezért jó volt az összhang közöttünk.

– Ankarában is szigorú kijárási tilalom volt érvényben az elmúlt időszakban?
– A ramadán idején mindent bezártak, de akadtak hetek, nagyjából két hónap egyben, amikor annyira nem volt szigorú a karantén. Így is majdnem tíz hónapot töltöttem csaknem teljes karanténban, ami sok volt.

– Mennyire érezte magát magányosnak?
– Voltak holtpontok, de ekkor mással foglalkoztam, sokat tanultam, igyekeztem ezeket az időszakokat hasznosan tölteni.

– Mivel váltak el öntől a vezetők, van-e esély a folytatásra?
– Azt mondták, majdnem az egész csapatot meg akarják tartani. Jól működtünk együtt, megvolt a kohézió a társakkal. Jelezték a vezetők, hogy a következő idényre is szeretnének szerződtetni, de még ők sem döntötték el, elinduljon-e a klub az Euroliga selejtezőjében, vagy csak az Európa-kupát vállalja – nyilván a pénz függvénye is lesz, melyik sorozatot választják. A vezetőség nem fűzött ilyen reményeket az idényhez, várakozáson felül teljesítettünk. A nemzetközi lehetőségeket nem szabad kihagyni, más kérdés, hogy a tudatos építkezés következő lépcsőfoka nem az Euroliga volna, de ezt jobban tudják azok, akik átlátják a klub pénzügyi működését.

– Most hogy érzi, visszatér?
– Még egy kicsit hezitálok. A legnagyobb gond, hogy Ankara elég messze van, de a várost, az edzőket és a csapattársaimat kedvelem. Egy-két hét, és sok minden eldől.

– Nem tart tőle, hogy ezzel a szerepléssel „kimaxolták” a lehetőségeiket, és nem nagyon van út magasabbra?
– Természetesen láttam már ilyesmit, elég ritka, hogy a következő idény úgy sikerül, mint az előző, ha egyben marad a keret. Másfelől viszont jól működő egység alakult ki, az is rizikós, ha ezt megbolygatják. A menedzsment inkább a családias környezet megteremtésén fáradozik, a főszponzor testvérek próbálják együtt tartani a famíliát, amiben azért van kockázat.