Férfi kosár Euroliga: az Anadolu Efes legyőzte a Barcelonát a döntőben

GY. F./K. B.GY. F./K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 23:20
null
Az Anadolu Efes örülhetett a trófeának (Fotó: AFP)
A török Anadolu Efes nyerte a 2020–2021-es férfi kosárlabda Euroligát, amely a sorozatot lezáró kölni négyes döntő utolsó összecsapásán, vasárnap 86–81-re legyőzte a Hanga Ádámot is foglalkoztató Barcelonát – közölte az MTI.

 

Az FC Barcelona, soraiban Hanga Ádámmal a legrangosabb európai trófea elhódításáért szállt harcba vasárnap Kölnben. A magyar válogatott hátvéd az első félidőben csupán hét másodpercet kapott a döntőben a török Anadolu Efes ellen, amely roppant erős csapat – ezt igazolta azzal, hogy hárompontos előnnyel mehetett a nagyszünetre. Ekkor 39 pontnál járt Ergin Ataman együttese, ami azért tűnt érdekes adatnak, mert az Efesnek 23–0-s mérlege volt az Euroliga-idényben azokon a találkozókon, amelyeken elérte a nyolcvan pontot.

A harmadik negyed végére bizonyossá vált, eljutnak e határkőig Shane Larkin és társai – így is történt. Nikola Mirotic vezérletével ugyanakkor megemberelte magát a már 11 pontos hátrányban is lévő katalán alakulat, és egyenlített (69–69). A bámulatos szerb klasszis, Vaszilije Micsics vezérelte Efes viszont töretlenül ment előre fennállása első Euroliga-győzelméért, és nem is ingott meg, teljesen megérdemelten ünnepelhetett a végső dudaszó után – Hanga Ádám a második félidőben már nem kapott lehetőséget Sarunas Jasikeviciustól

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
DÖNTŐ

Anadolu Efes (török)–Barcelona (spanyol) 86–81 (15–22, 24–14, 26–22, 21–23)
Legjobb dobók: Micsics 25/6, Larkin 21/3.,  ill.  Higgins 23/12, Kuric 18/6

A 3. HELYÉRT
Milano (olasz)–CSZKA Moszkva (orosz) 83–73 (20–23, 20–11, 20–23, 23–16)

Legfrissebb hírek

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04

Yamal sérült lábáról posztolva üzent a játékvezetőnek – KÉP

Spanyol labdarúgás
2025.02.23. 10:08
Ezek is érdekelhetik