Férfi kosár: itt is a Real nyert – Hangáék elveszítettek a Clásicót

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 09:26
null
Hanga Ádámék elveszítették az el Clásicót (Fotó: Getty Images)
A labdarúgók szombati rangadójához hasonlóan a spanyol férfi kosárlabdaliga el Clásicóját is a Real Madrid nyerte meg: Hanga Ádám csapata, az FC Barcelona kétpontos, 87–85-ös vereséget szenvedett legnagyobb riválisától az ACB-liga 30. fordulójában.

 

Nem kezdődött jól az örökrangadó a Barcelona számára, az első félidőben mindössze 33 pontig jutott, következtében a 10 eladott labdának, amelyekből rendre büntetett a Real – az sem tett jót a katalánoknak, hogy amikor Pau Gasol fent volt, mínusz 18-ban állt a csapat, Nikola Mirotics pedig nem szerzett pontot. A dobásmutatóban, lepattanózásban nem sok különbség volt a csapatok között, csak éppen a Madrid sokkal több lehetőségből dolgozhatott a Barca eladott labdái miatt.

Fordulás után tíz pont felett is járt a differencia, de Calathes és Mirotics kezdett magára találni, a felpörgő Barca pedig 57–59-re feljött a harmadik negyed végére. A negyedik negyed elején viszont a Real kapta össze magát, gyorsan visszaállította a két számjegyű különbséget. 67–78-ról kellett visszakapaszkodnia a Barcának négy perc alatt, 74–78-ig el is jutott, de egy perccel a vége előtt Vukcsevics triplájával a Madrid „elállította a vérzést”. Az utolsó percben Higgins két büntetőjével és Mirotics hármasánál adott gólpasszával a Barca újra visszajött négy pontra, majd egy labdaeladás után Higgins hármasával már csak egy pont volt a különbség. Laprovittola csak egy büntetőt dobott be, Mirotics hármasával viszont már 85–84-re vezettek a katalánok. Laprovittola azonban javított, 2+1-gyel jelentkezett, kikaparva a győzelmet a fővárosiaknak.

Hanga Ádám 11 percet töltött a pályán, két pontot szerzett (2/2 büntető), emellett 5 lepattanót, 2 gólpasszt és 2 kiharcolt faultot jegyzett, negatív oldalon egy eladott labdája akadt, kevesebb játékperce alatt is 10 VAL-t gyűjtött.

SPANYOL KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG
30. FORDULÓ
FC Barcelona–Real Madrid 85–87
(15–20, 18–22, 24–17, 28–28)
Az élcsoport: 1. Real Madrid 28 győzelem/1 vereség, 2. Barcelona 25/4, 3. Tenerife 23/5, 4. Baskonia 21/8

Legfrissebb hírek

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik