Férfi kosár NB I: már nem Ziga Mravljak a Körmend edzője

Vágólapra másolva!
2021.02.28. 18:22
null
Ziga Mravljak egyelőre nem irányítja többet a körmendieket (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Vasárnaptól már nem Ziga Mravljak a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Egis Körmend vezetőedzője – áll a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben.

Ahogy a körmendiek közleménye fogalmaz: a klub „ügyvezetője a mai nappal felmentette a munkavégzés alól az Egis Körmend eddigi vezetőedzőjét, Ziga Mravljakot. Ez úton is megköszönjük Zigának mindazt, amit a körmendi kosárlabdáért tett, sok sikert kívánunk neki pályafutásában és a magánéletben egyaránt.”

A bejelentés szerint a körmendi klub vezetői több jelölttel tárgyalnak, s az új vezetőedző kinevezéséig Kocsis Tamás a körmendi U20-as csapat is irányító szakember vezeti az első keret edzéseit.

„Ugyanakkor a csapat vezetése nem mehet el szó nélkül a játékosok által mutatott teljesítmény mellett sem. A joggal elvártnál gyengébb játék következményeiről a következő napokban történik egyeztetés és ekkor születhet döntés” – zárul sokat sejtetően a közlemény.

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Ismét kikapott otthon az Alba; könnyedén nyert vendégként a Falco és az Atomerőmű

Kosárlabda
2025.02.12. 20:52

Férfi kosár NB I: harmincnégy ponttal nyert otthon a Falco

Kosárlabda
2025.02.08. 20:03

Férfi kosárlabda NB I: nehéz kezdés után nyert Körmenden a Fehérvár

Kosárlabda
2024.12.28. 17:50

Magabiztosan nyert a címvédő Falco

Kosárlabda
2024.12.22. 19:41

Hat vereség után győztek a pécsiek a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2024.12.13. 20:21

Kosárlabda: Schmera Gergely ellenállhatatlan az U21-es bajnokságban

Utánpótlássport
2024.11.07. 14:49

A Falco és a Paks is megőrizte hibátlan mérlegét a férfi kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2024.10.09. 20:03
Ezek is érdekelhetik