Férfi kosárlabda: „Kiábrándító” – megszólalt a Sopron „eltűnt” játékosa

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 19:19
null
Megszólalt a Sopron „eltűnt” játékosa, Antino Jackson (Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap)
Mint beszámoltunk róla, a Sopron férfi kosárlabdacsapata a hivatalos oldalán tudatta, hogy Antino Jackson, az együttes irányítója egyszerűen eltűnt a városból. Az amerikai kosárlabdázó az Instagram-oldalán tett közzé egy magyar nyelvű közleményt, amelyben arról ír, a róla tett állítások valótlanok.

 

A Sopron csütörtök délelőtti beszámolója szerint Antino Jackson nem jelent meg a szerdai edzésen, később pedig hiába keresték, a 24 esztendős játékos minden holmijával és felszerelésével együtt eltűnt a számára bérelt lakásból.

A történtek előtt Jackson ügynöke is értetlenül állt, a klub közleménye pedig azzal zárult, hogy a soproniak megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy jogi lépéseket tegyenek-e az ügyben.

Az amerikai irányító csütörtök délután az Instagram-oldalán osztott meg egy közleményt, amelyben azt írja, a soproni klub állításai valótlanok, a róla megjelent cikk kiábrándító, és korábban még sohasem tapasztalta, hogy így beszéljenek róla.

„Tudomásomra jutott egy közlemény, amelyet legutóbbi klubom, a »Sopron« tett közzé. Szeretném nyomatékosítani, hogy a rólam tett állítások nem valósak. A Magyarországra érkezésem óta eltelt hetekben a kosárlabdánál jelentősebb dolgokkal küzdök meg. Megértem, hogy mindenkinek megvannak a saját problémái, sőt, a világban jelenleg tapasztalható helyzet is önmagában egy probléma. A tőlem telhető legjobbat próbáltam nyújtani a MUNKÁM során, úgy téve, mintha semmilyen nehézséggel nem kéne szembenéznem, amikor teljesen egyedül vagyok. Megosztottam a problémámat az edzővel/a klubbal, és láthatóan teljes mértékben megértették a körülményeket. Kiábrándító, hogy ilyen cikket tesznek közzé rólam. Minden döntésemről tájékoztattam a csapatot a január 4-i, hétfői vereséget követően. Arra hívták fel a figyelmemet, hogy az edző úgy érezte, mintha valami ismét zavarna, és erről a másnapi edzésen beszéltünk. A klubhoz érkezésem óta mindent beleadtam és minden tőlem telhetőt megtettem a meglévő problémák ellenére. Nem vagyok már újonc, és tudom, hogy nem lehet olyan módon elhagyni egy klubot, amivel engem vádolnak, azonban ezek olyan dolgok, amiket nem tudok befolyásolni. Imádom a kosárlabdát és tudom, hogy mindenkinek megvannak a saját problémái, de a család jelent számomra mindent és nem lennék ma itt nélkülük. Mindannyiunknak nehéz döntéseket kell meghoznia minden nap. A családomat és a mentális egészségemet választom minden esetben. Még soha nem tapasztaltam, hogy ilyen módon beszélnének rólam. Azonban a klub hozzáállása a szituáció kezelése során nem volt megfelelő. Csak a legjobbakat kívánom a klubnak. Értékelem a lehetőséget, amelyet ebben az időszakban biztosítottak nekem, hogy azt tehessem, amit igazán szeretek, azonban ki kell állnom amellett, amiben hiszek, és az általam meghozott döntésben” – áll a közleményben.

Antino Jackson közleménye (Fotó: Instagram/@a.jack_3)
Antino Jackson közleménye (Fotó: Instagram/@a.jack_3)
Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50

Hiába dobott 108 pontot, a PVSK kiesett a férfi kosárlabda NB I-ből

Kosárlabda
2025.05.21. 20:15

Hosszabbítás után egyenlített a ZTE a bronzcsatában; a Sopron végzett a 7. helyen a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.20. 20:17

Egyenlített a Sopron ellen a Fehérvár, ötödik a DEAC a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.18. 18:37

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a DEAC és a Sopron

Kosárlabda
2025.05.14. 20:09
Ezek is érdekelhetik