Női kosár Eb-sel.: Biztosan lesznek hiányzók – Székely Norbert

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 21:18
null
„Problémák vannak Határ Bernadett-tel, Goree Cyeshával, Studer Ágnessel, Barnai Judittal is” (Fotó: Török Attila)
A koronavírus-járvány hatásairól is beszélt Székely Norbert szövetségi kapitány a női kosárlabda-válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezője előtt.

 

A magyarok jövő szombaton lépnek pályára Hollandiában, előzőleg pedig pénteken kezdik meg Székesfehérváron az edzőtáborozást, amelyre 18 játékost hívott be a szakvezető.

„Nem tudom, hogy a járvány miatt hányan érkeznek meg az összetartásra, vannak, akik még nem biztos, hogy meggyógyultak, mások pedig most fertőződtek meg” – mondta az M1 aktuális csatornának a kapitány.

„Problémák vannak Határ Bernadett-tel, Goree Cyeshával, Studer Ágnessel, Barnai Judittal, és esetleg Weninger Virággal és Dubei Debórával is, egyszóval biztosan lesznek hiányzók” – tette hozzá.

Székely Norbert kifejtette: a nyári edzőtáborban kifejezetten a hollandok elleni taktikát gyakorolták, ezen most kell majd csiszolni a felállás függvényében. A honosított játékosok közül Goree koronavírusos fertőzésen esett át, Yvonne Turner pedig még rehabilitáción van keresztszalag-szakadása után. A leukémiás betegsége után idén a kosáréletbe visszatért Gereben Lívia várhatóan februárban játszik ismét a nemzeti csapatban.

„Tavaly 66–56-ra kikaptunk Hollandiában, most mindenkit fűt a visszavágás vágya, és jó esélyünk van a győzelemre” – mondta a szakvezető.

Magyarország Hollandiával és Szlovákiával szerepel egy selejtezőcsoportban, eddig egy győzelem (Szlovákia ellen) és egy vereség (Hollandiától) a mérlege. A nemzetközi szövetség döntésének értelmében úgynevezett buborékban, azaz járványügyi szempontból védett helyen rendezik meg az Eb-selejtezők novemberi mérkőzéseit, a magyarok csoportja Amszterdamban szerepel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik