Férfi kosár NB I: hat fertőzött a ZTE-nél, elmarad a meccs

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 09:06
null
Fotó: Tumbász Hédi
A Zalakerámia ZTE KK hat kosarasa is pozitív koronavírustesztet produkált, ezért elmarad a keddre kiírt, Alba Fehérvár elleni mérkőzés a férfi NB I-ben.

 

Valószínűleg egyébként sem rendezték volna meg a mérkőzést, hiszen a vendégeknél öt játékos és egy stábtag is koronavírus-fertőzött, ám vasárnap a zalaiak is rossz hírekkel szolgáltak.

A ZTE honlapjának tájékoztatása szerint a klubnál szombaton a szövetség előírása szerint elvégezték a PCR-tesztet a játékosokon és a stábtagokon – írja az MTI. – Vasárnap megkapták az eredményt, amely hat játékosnál pozitív eredményt hozott. Az egyesület a hatósági protokoll szerint járt el a pozitív teszttel rendelkező játékosokkal és a velük közvetlen kontaktusba került személyekkel.

A zalaiaknak nem maradt elegendő játékosunk az Alba Fehérvár elleni összecsapás lejátszásához – a fertőzésben az U16-os és az U18-as csapatban játszó kosaras is érintett –, így azt nem rendezik meg, sőt további mérkőzésekről is egyeztetnek a versenyirodával, illetve az érintett klubokkal.

A szövetség szabályzata alapján egy mérkőzés akkor halasztható el, ha az előzetesen megadott 12 játékos közül nem marad legalább nyolc fő, aki a találkozón szerepeltethető – emlékeztet a Magyar Távirati Iroda.

Legfrissebb hírek

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
2025.06.20. 16:19

Férfi kosárlabda NB I: magyar válogatott irányítóval erősített az Alba Fehérvár – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.20. 15:27

Több távozót is bejelentett az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2025.06.19. 12:08

Új vezetőedzővel és új vezetői struktúrával akarja feledtetni az elmúlt idényt az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2025.06.06. 12:59

Férfi kosárlabda NB I: ismét Sebastjan Krasovec lett a Zalaegerszeg vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.03. 12:48

Vojvoda Dávid: A válogatottban is folytatom!

Kosárlabda
2025.05.28. 08:14

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27
Ezek is érdekelhetik