Férfi kosár BL: a Falco a főtáblán kezd – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.03. 11:18
null
A Falco csarnoka ismét BL-főtáblás mérkőzéseknek adhat majd otthont (Fotó: Unger Tamás, Vas Népe)
Jó ideig az sem tűnt biztosnak, hogy a Falco Szombathely képviselheti a magyar bajnokságot a 2020–2021-es férfi kosárlabda Bajnokok Ligája-idényben, ám a szervezők által most bejelentett 44 csapat között nemhogy ott van a gárda, hanem rögvest a 28, biztosan főtáblás együttes között kapott helyet.

A koronavírus-járvány miatt a magyar szövetség tavasszal úgy döntött, megszakítja az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság küzdelmeit. Az ekkor élen álló Falco így nem védhette meg az előző idényben szerzett bajnoki címét. A döntés után az sem tűnt biztosnak, hogy a szombathelyi csapat elindulhat-e a bajnoki eredmények alapján a BL következő kiírásában, arról is olvasni lehetett, hogy a félbemaradt évad helyett a legutóbbi három kiírás átlaga dönthet a résztvevőkről.

Ehhez képest vált pénteken hivatalossá, hogy a Falco egymás után másodszor is Bajnokok Ligája-főtáblás lehet. A magyar csapat neve is ott van a csoportkör 28 biztos résztvevője között. Az évadban összesen 44 alakulat küzd meg a BL-ben, tizenhatan a selejtezőben kezdenek, s közülük négyen csatlakoznak majd a csoportkörbe.

A szintén bejelentett menetrend szerint a selejtezők szeptember 15-én rajtolnak, a két kört követően pedig október 13-án kezdődhet a csoportküzdelem. A csapatokat nyolcas csoportokba osztják majd be. A sorsolás július 14-én lesz.

A Falco hat győzelemmel és nyolc vereséggel csoportja ötödik helyén zárt az előző idényben.

 

Legfrissebb hírek

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
2025.06.16. 16:34

Perl Zoltán: Akkora volt a teher, hogy mentálisan kimerültem

Kosárlabda
2025.06.15. 11:39

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Forray Gábor: Azért dolgozunk, hogy szórakoztassuk a közönséget

Kosárlabda
2025.06.03. 11:20

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45
Ezek is érdekelhetik