Kosárlabda: szerb sztáredző a Time Out Talksban

BARANYI KRISTÓFBARANYI KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 17:32
null
Kovács Adrián edző nem mindennapi dolgot talált ki (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)
A DEAC-ot edző Kovács Adrián online konzultáció-sorozata rendhagyó módon folytatódott, s csütörtök este ismét különleges vendéget hallgathatnak az érdeklődők.

Na, ilyen sem volt még. Újabb rendhagyó ötlettel állt elő a DEAC férfi kosárlabda-csapatának vezetőedzője, Kovács Adrián. A debreceniek trénere a karanténidőszak alatt indította útjára saját online konzultáció-sorozatát, a Time Out Talks-t, amely eddig is elismert szaktekintélyek meghívásával kényeztette el a hazai kosárlabda-barátokat. A tizedik adás azonban a szokásosnál is extrémebbre sikerült: két nap alatt összesen 24 órányi előadást hallgathattak meg az érdeklődők 24 különböző szakembertől. A vendégek névsorát Kovács tudatosan a sportág legkülönbözőbb területeiről válogatta össze annak érdekében, hogy nemektől és korosztálytól függetlenül mindenki találhasson kedvére valót. Az előadókeretben helyet kapott többek között a korábbi 40-szeres magyar válogatott Góbi Henrik, illetve a női mezőny idei meglepetéscsapata, a TFSE-MTK edzője, Magyar Bianka is.

„Nagyon elégedett vagyok, és büszke arra, hogy eredményesen megvalósítottuk a kezdeményezést. Úgy gondolom, hogy huszonnégy minőségi előadással gazdagodott a magyar kosárlabda-társadalom. Az esemény elérte a célját, színes és változatos »cliniceket« hallhattunk. Biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő tud magával vinni valamit a pályákra”
– mondta a hajdúságiak mestere.

Kovács a folytatásra is nagy dobással készül, hiszen csütörtök este az Adria-liga-győztes Alekszandar Dzsikics lép majd a Time Out Talks virtuális pódiumára. A szerb tréner korábban megfordult a Partizan Belgrád és a Buducsnoszt Podgorica kispadján is, valamint segédedzőként az NBA-ben szereplő Minnesota Timberwolves gárdájánál is lehetőséget kapott.

„Alekszandar eredményei magukért beszélnek, megnyerő személyisége és közvetlen stílusa pedig garancia arra, hogy a résztvevők a tanulás mellett jól is szórakozzanak. Csak biztatni tudom kollégáimat a csatlakozásra” – zárta szavait Kovács Adrián.

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
21 órája

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25
Ezek is érdekelhetik