Kosár: május végéig döntenek az Euroliga befejezéséről

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 19:54
Jordi Bertomeu, a férfi kosárlabda Euroliga ügyvezetője online sajtótájékoztatóján elmondta, az érintett klubokkal történt egyeztetést követően arra a döntésre jutottak, hogy legkésőbb július végéig be kell fejezniük a felfüggesztett szezont, mert különben annak káros hatása lenne a következő idényre.

Bertomeu kiemelte, erről legkésőbb május végéig kell dönteniük.

Hozzátette, az eredeti időpontban és helyszínen – május 22-24. között Kölnben – biztosan nem lehet megrendezni a négyes döntőt, jelenleg új időpontot és olyan helyszínt keresnek, ahol egészségügyileg a legbiztonságosabb a rendezés, a házigazdákra pedig a világjárvány nem fejtett ki túl sok káros hatást.

Bertomeu elmondta, a négyes döntő helyett nyolcas fináléban is gondolkodnak, de a jelenlegi állapotokat tekintve zárt kapuk mögött.

A 18 csapatot felvonultató sorozat alapszakaszából még hat forduló lenne hátra, a nyolc továbbjutó hely közül öt kelt el eddig. Bertomeu hozzátette, a férfi Európa-kupában – amelyet szintén az Euroliga szervez – annyival könnyebb a helyzetük, hogy már csak nyolc csapat maradt versenyben.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce megverte a Monacót a döntőben

Kosárlabda
2025.05.25. 22:41

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

A Barcelona és az Anadolu Efes is egyenlített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.05.02. 23:15

Két ponttal nyert Madridban, így négy meccsen továbbjutott az Olympiakosz az Euroligában

Kosárlabda
2025.05.01. 23:12

Szépített a Barcelona a férfi kosár Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.30. 22:27

A Fenerbahce bejutott a final fourba, a Real Madrid szépített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.04.29. 23:06

A Real Madrid és a Barcelona is a kiesés szélén a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.04.25. 23:13

Nagy hajrá után egyenlített az Anadolu Efes; második meccsét is megnyerte a Fener az Euroligában

Kosárlabda
2025.04.24. 23:09
Ezek is érdekelhetik