Női kosár: nem hagyja el a DVTK-t Medgyessy, vezérként tekintenek rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 10:33
null
Medgyessy Dóra marad a DVTK-ban (Fotó: Dömötör Csaba)
A női kosárlabda NB I-ben szereplő DVTK hosszabbított 33 esztendős játékosával, Medgyessy Dórával.

 

A 2019-es bajnoki döntős Aluinvent DVTK Miskolctól távozott eddigi edzője, Cziczás László, azonban szerződést hosszabbított a klubbal irányítója, a jövő évi tokiói ötkarikás szereplésre eséllyel pályázó 3x3-as válogatott alapembere, Medgyessy Dóra. A korábban a Ceglédet erősítő 33 esztendős játékos két éve igazolt Borsod megyébe és ott pattogtatja majd a labdát a 2020–2021-es idényben is.

„Óriási kihívást jelent a DVTK-ban játszani, nagyon megszerettem a csapatot, a stábot és a szurkolókat – mondta el csapata honlapjának Medgyessy Dóra. – Egy hatalmas családnak lehetek itt a megbecsült tagja, amelyből még sokáig nem akarok kiszakadni. Ezért nem is volt kérdés, hogy maradok. A következő évadba ugyanakkora lendülettel fogom belevetni magam, mint eddig, hiszen a megújuló csapattal is jó eredményeket szeretnék elérni és az olimpiai szereplés lehetőségét is ki akarom harcolni!”

Völgyi Péter, a DVTK sportszakmai igazgatója hozzátette, Medgyessytől azt várja, hogy igazi vezérként segítse át az együttest a nehezebb pillanatokon.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: hosszabbított a DKKA csapatkapitánya

Kosárlabda
2025.07.14. 12:13

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42
Ezek is érdekelhetik