Férfi kosár NB I: legalább a negyeddöntőig szeretne jutni a Sopron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 13:05
null
Sabáli Balázs a partvonal mentén (Fotó: NS Archív)
Legalább a múlt évhez hasonló eredményt szeretne elérni az idei férfi kosárlabda NB I-ben a Soproni Kosárlabda Club.

Pojbics Szabolcs ügyvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón közölte, nehéz a szezon kezdete előtt elvárást megfogalmazni, mert a bajnokság évek óta annyira kiegyensúlyozott, hogy akár egy győzelem vagy egy vereség is négy-öt hellyel változtathatja meg a csapat helyét a tabellán. A cél, hogy minél sikeresebb legyen a legutóbb negyeddöntős együttes, és minél több embert tudjanak a lelátóra csalni egy „megalkuvás nélküli, szerethető csapattal”.

Sabáli Balázs vezetőedző elmondta, eddig öt új játékos érkezett, a hatodikkal pedig – aki center pozícióban szerepel majd –szóban már megegyeztek. Így reményei szerint jövő szombaton, a szezon első mérkőzésén teljes kerettel fognak pályára lépni Jászberényben. Hozzátette, hogy az utolsó napokban is váltás történt, mert Melvin Johnson helyére a hátvéd pozícióba a tavaly Zalaegerszegen játszó Bernard Thompson érkezett.

Nem egyszerű hat új embert beépíteni a csapatba, ezért türelmesebbnek kell lenni, de a cél, hogy megismételjük a tavalyi eredményt – fogalmazott.

Takács Norbert csapatkapitány arról beszélt, hogy bár többször látott már el csapatkapitányi feladatokat az elmúlt években helyettesként, ám ez az első szezon, amikor ténylegesen hozzá tartozik ez a feladatkör.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a szakmai stáb új tagja, Dénes Gábor, a Sopron KC korábbi csapatkapitánya, aki az előző szezon végén jelentette be visszavonulását. Dénes Gábor sportszervezői és marketing feladatokat lát el a klubnál a jövőben.

Csiszár Szabolcs városi sportfelügyelő azt emelte ki, hogy mintegy nyolcvan sportszervezettel van kapcsolatban az önkormányzat, de a férfi kosárlabdacsapat kiemelt figyelmet élvez. Hozzátette, hogy mindenki emberfeletti munkát végez a klubnál.

Legfrissebb hírek

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

Alapos verésbe szaladt bele a Falco Sopronban a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.18. 17:43

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Fölényes győzelmet aratott a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.11. 21:39

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44

Golomán György: Jó érzés győzelemmel rajtolni

Kosárlabda
2025.10.08. 17:40

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks

Kosárlabda
2025.10.06. 19:48
Ezek is érdekelhetik