Kosárlabda: triplák és zsákolások – vegasi pontzuhatag

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2019.07.29. 10:33
Látványos megoldásokban és műsorszámokban bővelkedett az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) Las Vegas-i All Star-hétvégéje.

A fő eseményt jelentő gálamérkőzést a Team Wilson összpontszámrekordot hozó eredménnyel, 129–126-ra nyert a Team Delle Donne ellen. A rendezvényen újonc Erica Wheeler lett a legértékesebb játékos (MVP), miután 25 pontot szórt, köztük hét triplát (az utolsó meccsnyerő volt), ami csúcsbeállítás. Bokasérülése miatt A'ja Wilson nem tudott részt venni a találkozón, de a válogatási képességeire nem lehetett panasz.

A riválisnál rögtön az első negyedben két zsákolással villant meg Brittney Griner (aztán hozzátett még egyet), csapata azonban már tíz perc után tetemes hátrányba került, a végén meg hiába jött vissza Elena Delle Donne brigádja három pontra, érkezett az a bizonyos Wheeler-tripla.

A hárompontosdobó-versenyt Shekinna Stricklen (felülmúlva többek között az előző két évben győztes, korábbi magyar válogatott Quigley Allie-t), míg az ügyességi számot Diamond DeShields nyerte meg, utóbbiban a nemzeti csapatunkban anno szintén megforduló Vandersloot Courtney az elődöntőben búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25
Ezek is érdekelhetik