Talpra álltak – Fazekas Zoltán jegyzete

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 23:29

Ahhoz, hogy igazán a helyére tegyük a Falco férfi kosárlabdacsapatának második bajnoki címét, kicsit mélyebbre kell ásni, nem ragadhatunk le a Körmenden aratott pénteki győzelemnél.

A szombathelyi klub 2008-ban ért fel először a csúcsra, amikor magyar viszonylatban bivalyerős kerettel, négy, nemzetközi szinten is kiválónak számító légióssal és az egyébként Körmenden született és nevelkedő ikonnal, Kálmán Lászlóval a fedélzeten végigsöpört az NB I-en. Akkor kevesen gondolták, hogy az elkövetkező tizenegy esztendőben nem jut aranyérem a sárga-feketéknek, akik különösen pechesnek mondhatták magukat a Magyar Kupában, amelyben már hatszor veszítettek a döntőben – először 1998-ban, még a bajnoki cím előtt –, miközben egyszer sem tudtak nyerni. No de térjünk vissza a bajnoksághoz, amelyben 2008 után 2012-ben is a fináléig jutott a csapat, ám a Szolnok legyőzte. Öt év múlva ismét az aranykapuig menetelt az együttes, akkor viszont az Alba Fehérvár parancsolt megálljt Váradi Benedekéknek, akik tavaly újra megpróbálták – de újra a Szolnok bizonyult jobbnak. Az Olaj elleni fóbiáról szóló história ráadásul idén februárban újabb fejezettel gyarapodott, ráadásul hihetetlen módon: az MK-döntőben futottak egymásba a felek, de az erőviszonyok eltolódtak, ugyanis a szolnokiaknál a negyeddöntőben két alapember is megsérült – az egyértelmű favorittá váló szombathelyieket azonban agyonnyomta az esélyesség terhe, és óriási meglepetésre kikaptak…

A csapat padlóra került az újabb kupavereség után – de mint Gasper Okorn, a Falco edzője péntek este pezsgőben fürödve elárulta, két választásuk volt: összeomlanak vagy túlteszik magukat a fájó kudarcon. Hogy honnan merítettek erőt, azt már nem ecsetelhette, mert Váradi és társai elkapták és a levegőbe dobták – mi több, el is kapták!

A szlovén szakembernek vitathatatlan és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Falco megint bajnok lett: Perl Zoltán és Govens Darrin érkezésével újraépítette a hierarchiát, megértette játékosaival, kinek mi a feladata, kinek mikor kell előlépnie, és ragyogó csapatot épített. A szombathelyiek veretlenül hasítottak végig a rájátszáson, majd a Körmend elleni döntőben játszottak a legjobban és a legegységesebben.

Szóval megérdemelték, még ha előtte tényleg sokszor kellett veszíteniük is érte.

Legfrissebb hírek

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
14 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43

Örömteli alkalom – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.06.30. 06:37
Ezek is érdekelhetik