Kosárlabda: a 25 éves tréner máris a rájátszást célozza

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2018.08.18. 08:04
null
Tursics Krisztián munka közben (Fotó: archív)
Két hete készül már a női élvonal küzdelmeire az abszolút újonc Csata DSE, amelynek 25 esztendős trénere, Tursics Krisztián nem hátrál meg a kihívásoktól.

 

Utánpótlásnevelő-bázisként ismertük meg a legendás edző, Tursics Sándor által életre hívott Csata DSE-t, de a 2018–2019-es idényben a felnőtt élvonalban is találkozhatunk vele, miután biztossá vált indulása, ezzel 12 csapatosra bővül az NB I. Tursics Sándor már inkább a háttérből dolgozik a klub sikeréért, a szakmai munka fő felelőse fia, a mindössze 25 esztendős Krisztián, aki pályafutása első NB I-es idényét kezdi edzőként.

„Próbálkoztunk fiatal játékosaink mellé viszonylag jó és rutinos játékosokat találni – kezdte érdeklődésünkre Tursics Krisztián. Célunk az első nyolc közé kerülés, vagyis a rájátszásba jutás. Az első idény mindenkinek nehéz, de a keret erőssége rendben lesz, igyekszünk minél jobban teljesíteni. Két teljes hét lezajlott már a felkészülésünkből, a kiesésre nem is gondolunk, ám az sem lenne csalódás, ha a kilencedik-tizedik helyen zárnánk.”

A játékoskeret száz százalékban összeállt, két amerikai kosarast szerződtetett a Csata (amely a Tehetséges Fiatalok férficsapatához hasonlóan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri csarnokában rendezi hazai mérkőzéseit), Kelsey Lang ötös, míg Kelley Austria hármas posztra érkezik, s jövő keddtől már mindenki a fedélzeten lesz. Sikerült a saját nevelésű játékosok közül „hazacsábítani” a válogatottól már visszavonult Nagy-Bujdosó Nórát, aki Tursics Krisztián munkáját is segíti másodedzőként és a szintén magyar válogatott Horváth Bernadettet. Érkezett még Radócz Fanni Szegedről és Adamecz Lilla az MTK-ból. Az U20-as Európa-bajnokságot kihagyó Lelik Réka már egészséges, és hamarosan csatlakoznak az U18-as nemzeti csapattal Eb-bronzérmet szerző játékosok, az All Star-pontkirálynő Angyal Barbara, Mányoky Réka és Horváth Fruzsina.

A korábban is a klubnál szereplő fiatalok feladata a bizonyítás lesz, sokat kell edzeniük, hogy bekerüljenek a vérkeringésbe és elmondhassák magukról, stabil NB I A-csoportos képességű játékosok. Egy komplett stáb dolgozott azért, hogy előteremtse az első osztályú bajnokság anyagi feltételeit, és Tursics Krisztián tájékoztatása szerint a gazdasági háttérrel minden a legnagyobb rendben. Kérdés, huszonöt évesen készen áll-e egy ilyen nagy kihívásra a tréner?

„Abszolút úgy érzem, hogy igen – felelte a korábban a MAFC NB I A-s csapatában is játszó szakember, akinek édesanyja, Tursicsné Iván Krisztina is neves utánpótlásedző. A genetika, a családi háttér is besegített, engem erre teremtettek! Nem hátrálok meg a nagyobb kihívásoktól sem, maximális erőbedobással dolgoznak a lányok, jól halad minden. Senkit nem érdekel a kor, az csak egy számadat, a legfontosabb a szakmai munka milyensége. Gyakorlatilag születésemtől kezdve ott vagyok a pálya szélén a világversenyeken is, a felhalmozódott információtömeg alapján összeállt egy elképzelés, amelyet szeretnék átadni a csapatnak.”

Legfrissebb hírek

Nagyon küzdött a BEAC, de kikapott a Szigetszentmiklóstól a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.26. 21:12

Völgyi Péter: Folyamatosan javul a játék képe

Kosárlabda
2025.03.25. 09:49

Kosár: továbbra is megállíthatatlan a Csata DSE kadét leánycsapata

Utánpótlássport
2025.03.23. 15:15

Női kosár MK: nincs egyértelmű favorit a pécsi fináléban

Kosárlabda
2025.03.22. 07:16

Juhász Dorka remekelt az olasz bajnokságban, csapata legyőzte a Sassarit

Kosárlabda
2025.03.16. 20:04

Hozta a kötelezőt bepótolt mérkőzésén a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.12. 19:59

Női kosárlabda: menetből nyerhet a Sopron az elődöntőben

Kosárlabda
2025.03.06. 10:42

Kosárlabda: Raksányi Krisztina megtalálta önmagát edzőként a Csatában

Utánpótlássport
2025.03.05. 19:17
Ezek is érdekelhetik