Női kosár NB I: az új idényben is Íniguez lesz a soproni edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 12:14
Török Zoltán, az Euroligában döntős, a magyar női kosárlabda NB I-et újra megnyerő Sopron Basket ügyvezető igazgatója az M1-nek megerősítette, a következő idényben is Roberto Íniguez látja el a vezetőedzői feladatokat

Az elmúlt 12 évben kilencszer, a legutóbbi négy kiírásban egyaránt bajnok együttesnél dolgozik a spanyol szakember és stábja a következő idényben is.

„Marad – felelte Török Zoltán ügyvezető igazgató a spanyol sikeredző maradását firtató kérdésre. – Látni kell, hogyjelenlegEurópa, sőt talán a világ kosárlabdájában is ő az egyik legkeresettebb edző. Nem azért, mert neki van a legtöbb Euroliga-győzelme, hanem többek között azért, amit a mi csapatunknál is véghez vitt. Ezért el lehet képzelni, hogy európai és tengerentúli csapatoknál is kiszemelt, de száz szónak is egy a vége, Roberto Íniguez a következő szezonban is a Sopron vezetőedzője lesz, a teljes spanyol, baszk stábjával.”Az elmúlt 12 évben kilencszer, a legutóbbi négy kiírásban egyaránt bajnok együttesnél dolgozik a spanyol szakember és stábja a következő idényben is.

„Marad – felelte Török Zoltán ügyvezető igazgató a spanyol sikeredző maradását firtató kérdésre. – Látni kell, hogyjelenlegEurópa, sőt talán a világ kosárlabdájában is ő az egyik legkeresettebb edző. Nem azért, mert neki van a legtöbb Euroliga-győzelme, hanem többek között azért, amit a mi csapatunknál is véghez vitt. Ezért el lehet képzelni, hogy európai és tengerentúli csapatoknál is kiszemelt, de száz szónak is egy a vége, Roberto Íniguez a következő szezonban is a Sopron vezetőedzője lesz, a teljes spanyol, baszk stábjával.”

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: hosszabbított a DKKA csapatkapitánya

Kosárlabda
2025.07.14. 12:13

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Női kosárlabda Euroliga: a Sopron főtáblás, a DVTK selejtez

Kosárlabda
2025.07.07. 15:37

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42
Ezek is érdekelhetik