„Még az ajtóban is olimpiai bajnokok állnak” – a MAFC története

Ha valaki sporttörténeti vetélkedőn igyekszik tesztelni ismereteit, bemelegítő feladatnak kaphatja meg a „Ki szerezte Magyarország első olimpiai aranyérmét?” kérdést, és vélhetően meg is adja rá a helyes választ: Hajós Alfréd (eredetileg Guttmann Arnold), 1896, Athén, úszás, 100 és 1200 méter. A „Ki és mikor alapította társaival a MAFC-ot?” mondat viszont valószínűleg csak a „középszakaszban” hangozna el, és könnyen előfordulhat, hogy már itt megállna a tudomány. Pedig csak annyit kell megjegyezni, hogy jó egy évvel az emlegetett ötkarikás siker után történt, ráadásul névváltoztatás sem szükséges, merthogy Hajós Alfréd – és Gillemot Ferenc – kezdeményezésére jött létre 120 évvel ezelőtt (1897 novemberében vagy decemberében) a piros-fekete klub.

Az athéni hős a Sporthírlap egyik 1916. novemberi számában magyarázta, azért alapították meg az MFC-t (1902-ben változtatták meg a nevét MAFC-ra), hogy a műegyetemi ifjúságot megtanítsák futballozni, s miután ez megtörtént, visszatértek anyaegyesületükbe (ugyanis az első hazai labdarúgóklub, a BTC tagjai voltak).

Hajós sohasem lett a műegyetemi klub igazolt játékosa, ellenben Gillemot az első magyar bajnoki idényben, 1901-ben az MFC-ben szerepelt, sőt ugyanebben az esztendőben piros-fekete színekben nyerte meg az egy mérföldes futást az atlétikai bajnokságon. 1902-ben azonban átpártolt a 33 FC-hez, egyúttal október 12-én első magyar szövetségi kapitányként mutatkozott be Bécsben az osztrákok ellen (0:5) – még négy találkozón irányította a futballválogatottat, végül három sikerrel és két vereséggel adta át helyét a kispadon.

A magyar sport polihisztora (kiváló kerékpáros és evezős is volt), a hazai labdarúgás első képzett szakembere 1916-ban, az első világháborúban halt meg.

A MAFC nem sok sót evett meg az első osztályú bajnokságban, csak öt idényt töltött el a legjobbak között. A klub második, 1904-es szezonjának csapatában találjuk a válogatottban is helyet kapó három játékost, Friedrich Istvánt (1/–), Niessner Aladárt (5/–) és Nirnsee Gyulát (2/–). Közülük Friedrich a legérdekesebb személyiség, ő az egyetlen magyar válogatott sportoló, aki miniszterelnökként is szolgálta az országot: az egyik ellenforradalmi csoport vezetőjeként a megszálló román csapatok beleegyezésével letartóztatta Peidl Gyula szakszervezeti kormányának tagjait, és megalakította saját ideiglenes kormányát, amelynek élén 1919. augusztus 7. és november 24. között állt.

A MAFC a 7. helyen végzett az 1904-es bajnokságban, a következőt viszont végig sem játszotta (öt mérkőzésére nem állt ki), és utolsó lett. Az 1919–1920-as és az 1922–1923-as idényben is harmatgyengének bizonyult, ezzel véget ért karrierje az élvonalban.

A cikk elején kezdett sporttörténeti kvízt folytathatjuk a „Melyik sportágban szervezte meg a MAFC az első magyar bajnokságot?” kérdéssel. Nos, 1905-ben az asztaliteniszezőkét hozták tető alá a műegyetemisták, miután Rákóczi úti termükben sorra tűntek fel a sportág akkori legjobbjai, és a legerősebb jogán ők tették közzé a szabályokat is.

Az első pingpongbajnoki címet Redlich Béla szerezte meg, a házi döntő vesztese, Tolnai József egy év múltán vigasztalódott. Őt követte egymás után két arannyal László Albert, aki első magyar asztaliteniszezőként „túrázott” külföldön, és 1907-ben Németország bajnokságán is diadalmaskodott. A MAFC-lufi 1908 után kidurrant, az új csillag, a 17 éves Jacobi Roland vezérelte ZRY söpörte le a színről az addigi egyeduralkodót.

Ki gondolná, hogy a klub őskorszakának másik két ügyeletes éremtermelője az úszás (például Kenyery Alajos) és a vízilabda volt, amely egy arannyal (1917), két ezüsttel (1913, 1918) és egy bronzzal (1920) gazdagította az egyesületi kincstárat, más kérdés, hogy az előbbi három esetben kétcsapatos volt a – hogy is fogalmazzunk… – minibajnokság. Ellenben igen értékes az 1948-as ezüst, amely a híresen szigorú, ugyanakkor a humort is „megkövetelő” Somóczy Lóránt játékos-edzőségéhez köthető.

Abból a csapatból az éppen a napokban 92 évesen elhunyt Holop Miklós és a kapus Győrffy Endre ezüstéremmel tért haza az 1948-as olimpiáról – Győrffy például cserekapusként utazott ki, de a később két ötkarikás elsőséggel gazdagodó Jeney László sérülése miatt a hétből hat meccs neki jutott.

Persze ha MAFC, akkor kosárlabda. Noha a férfi röplabdázók is NB I-esek, vitathatatlanul a labdapattogtatással azonosítják a klubot: a palánkok alatt hét arany, 24 ezüst, tíz bronz és öt kupaelsőség „született”, nem beszélve az emlékezetbe égő, gigászi Honvéd–MAFC derbikről.

Első bajnoki címüket 1936-ban ünnepelték a piros-feketék, és a gárda tagjai közül négyen – Eszéki Rezső, Kostyál Géza, Sidó Zoltán, Takács Gyula – az 1939-ben nagypályás kézilabdában révbe érő csapatban is szerepet vállaltak. A MAFC egyedülálló módon 1934 óta az NB I-ben szerepel (igaz, az elmúlt 15 évben több időt töltött a B-csoportban), ugyanakkor megválaszolhatatlan a kérdés: 1975 óta vajon még meddig kell várni a következő diadalára?