Ivkovics Sztojan: Új válogatottat kell építeni!

– Milyen volt az első napja itthon?
– Amikor hazaértem, megittam egy kávét a feleségemmel, elvittem Pengét, a kutyámat sétálni, aztán elmentünk a nagyobbik fiamért, Milánért az iskolába, utána pedig Márkóért, ami azért is fontos, mert most lett első osztályos, és én még nem is voltam a sulijában – mesélte Ivkovics Sztojan, aki kedd reggel érkezett haza Isztambulból az Európa-bajnokságon nyolcaddöntőig jutó magyar válogatottal.

– Akkor most nem is gondol a kosárlabdára?
– Dehogynem! Ugyan lezárult egy fejezet, következik egy még fontosabb: tiszta vizet önteni a pohárba. Elkezdődik egy új ciklus, folytatnunk kell a munkát, ha hasonlóan szeretnénk szerepelni a következő Európa-bajnokságon. Új válogatottat kell építeni.

– Várható, hogy többen is visszavonulnak a válogatottságtól?
– Lesznek ilyenek, ám neveket ne várjon tőlem, mert lépésről lépésre alakítjuk át a csapatot: novemberben, aztán jövő februárban és júniusban várnak ránk világbajnoki selejtezők. Ennyi idő alatt befejeződhet az átalakítás. A nyáron a fiatalabb generáció tagjai közül többen is nagy esélyt kaptak – de nem ajándékot! Megismerték a rendszerünket, látták, mennyit kell dolgozni év közben azért, hogy érvényesülni tudjanak a nemzetközi mezőnyben. Továbbra is azt gondolom, az a helyes út, amelyen mi járunk, nem egy-egy sztárjátékost tolunk előtérbe, hanem az egészséges közösség a fontos. A múltban voltak sokkal többre hivatott kosárlabdázóink, mint sokan a maiak közül, valami mégis hiányzott ahhoz, hogy kijussanak egy Eb-re.

– Ez a generáció kihozta magából a maximumot?
– Még többet is. Sőt ebből a generációból a jobb játékosok közül sokan lemondták a válogatottságot, többen érthető, mások érthetetlen indokokkal. Azonban megtaláltam azokat a játékosokat, akik szeretik, amit csinálnak, nyaranta két és fél hónapra a válogatott számukra a prioritás, és elfogadják, hogy ez a csapat a mi otthonunk is.

– Van valami, amit másképp csinálna, ha újrakezdődne az Eb?
– Talán az utolsó, a szerbek elleni mérkőzésen a pihentebb játékosokkal kellett volna kezdeni, mert a kulcsjátéko­saink mintha fáradtabbak lettek volna. Látszott a második és a negyedik negyedben is, hogy a padról beszálló friss embereink új impulzusokat vittek a játékunkba. Ettől függetlenül nem biztos, hogy ha bárhogy variáltunk volna, más eredmény születik. Talán nem véletlen, hogy a német–francia összecsapás után a miénk volt a legszorosabb nyolcaddöntő.

– És mi a legkellemesebb emléke az Eb-ről?
– A románok elleni mérkőzés, amely után napokig azt éreztem, micsoda érzelmi bomba volt az az összecsapás! Tudtuk, hogy már az első három mérkőzésünket is rengetegen nézték a tévében, azzal is tisztában voltunk, hogy a románok ellenit a háromszorosa fogja. A saját bőrömön tapasztaltam, mekkora jelentősége van ebben az országban egy ilyen mérkőzésnek. Életem legnagyobb élménye volt a románok elleni meccs, főleg annak tudatában, hogy csaknem kétmillió ember legalább egy kicsit belenézett.

– Sokat beszél a közösség, az egység erejéről, de ebben az együttesben bőven vannak egyéniségek.
– Így van, mindenki tudja, kik a kiemelkedő képességű játékosaink, de a keretből mindenki kihozta magából a lehető legtöbbet, ezért egyénileg én nem emelnék ki senkit. Illetve mégis, Pór Péter kollégámat, akivel jubileumot ültünk, immár tíz éve élünk kvázi „házasságban” – egyetértésben, konfliktusok nélkül dolgozunk. De rajta kívül is sokan sokat tettek ezért a csapatért, a szövetség minden feltételt biztosított, és köszönet jár a sajtó munkatársainak is, akik közül többen végigkísérték az elmúlt években az utunkat, mások pedig az Eb alatt kapcsolódtak be az életünkbe.

– Az Európa-bajnokság előtt lapunknak adott utolsó nyilatkozatában azt mondta, „hülye nem vagyok, a hülyék a másik oldalon vannak”. Elárulja, kikre gondolt?
– Szeretném, ha néhány nap, egy-két hét még a boldogságé lenne. A magyar kosárlabdában nagy változásokra van szükség, nem is szakmai, inkább strukturális téren, erről már beszéltünk a játékosokkal is. Nagy kérdés, miért nincs több magyar játékos az európai kosárlabdázás térképén.

– És miért nincs?
– Én sejtem, de erről még nem beszélnék, mert sokkal aktuálisabb, hogy az Eb-szereplésünknek örüljünk.

– Rendben, de a magyar kosárlabdázás presztízsét csak sikerült emelni Kolozsváron, illetve Isztambulban.
– Szerencsére igen, rengeteg gratulációt és elismerést kaptunk, viszont hosszú távon nem lenne szerencsés, ha a válogatott lenne a magyar kosárlabdázás zászlóshajója. Ezt a szerepet az elmúlt években sikeresen töltötte be a Szolnok, amely lehetővé tette a játékosainak, hogy erős sorozatokban szerepeljenek. Kívánom, hogy a jövőben is sikerüljön ez neki, és jó lenne, ha ugyanerre képes lenne még egy-két magyar csapat. Nagyon sok múlik a jövő szempontjából a klubcsapatokon.

– Meddig pihen, mi a következő feladat?
– Már szerdától dolgozom, elkezdjük elemezni a világbajnoki selejtezőcsoportban ránk váró ellenfelek közül az első kettőt, Lengyelországot és Koszovót. A következő egy-két hétben találkozom a kerettagokkal, és beszélgetünk a ránk váró feladatokról.