Női kosár: Székely Norbert lehet az új kapitány – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.17. 09:17
null
Székely Norbert kétszer már volt kapitány (Fotó: NS-archív)
Harmadszor is leülhet a magyar női kosárlabda-válogatott kispadjára Székely Norbert – értesült a Magyar Idők.

 

A lap úgy tudja a Sopront 2009-ben az Euroliga négyes döntőjébe vezető szakember kapja meg a feladatot azt követően, hogy a női kosarasokat eddig irányító Stefan Svitek lemondott, és a jövőben a cseh válogatottat, valamint a Diósgyőrt irányítja.

Székely összesen 11 évig dolgozott Sopronban, 2006 és 2013 között vezetőedzőként irányította a csapatot, amellyel öt bajnoki címet nyert és öt kupasikert ért el. 2007-ben ideiglenesen, majd 2009-től 2011-ig állandó megbízással már dolgozott női szövetségi kapitányként, jelenleg a szövetség utánpótlás-szakmai referense.

Legfrissebb hírek

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Egyetemi világjátékok: három éremmel gazdagodott a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:01

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik