Férfi kosár: megmutatkozott az értékkülönbség – Izland ellen más lesz

GYŐRI FERENC (KAZANY)GYŐRI FERENC (KAZANY)
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 09:22
null
Izland ellen játszik legközelebb a magyar válogatott
Letargiának nyoma sem volt a magyar válogatott tagjainak körében a pénteki, Oroszország elleni vereség után. Főként, hogy a teljes keret évi összkeresete még csak egy-egy Euroligában játszó orosz sztár fizetését sem éri el... 

 

Persze szó sincs arról, hogy csak a pénzen múlna és a kosárlabda egzakt közgazdasági tudomány lenne, de iránymutatónak elfogadható. A házigazda magabiztosan győzött, ám nem volt nyomasztó a fölénye. Az világosan látszott, hogy a fiatal magyar játékosok nagy részének szokni kell még a hasonló légkörű összecsapásokat.

A következő ellenfél, a szintén Európa-bajnoki résztvevő Izland a pénteken látottak alapján (90–66-os vereség Németország ellen) a mieinkhez hasonló játékerőt képvisel, sőt, kicsivel talán gyengébbnek is tűnik. Futnak és dobnak mindenhonnan a játékosok, de kissé sematikus a mutatványuk – az első félidőben sokáig vezettek, aztán felőrölték őket a magassági fölényben lévő németek. Kérdés, mennyire működik ellenük, amit ezen a napon gyakorol nemzeti csapatunk. Továbbra sem az eredmény lesz tehát fókuszban, hanem a saját játék precizitásának javítása éles helyzetben. És egyáltalán nem lehet kizárni, hogy ez győzelmet eredményez! Hogy ezúttal melyik két ember marad ki a keretből, még nem eldöntött, de valószínűleg ismét egy center és egy hátvéd pihenhet.

A MAGYAR EGYÜTTES TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Szombat:

Magyarország–Izland 16.00
Vasárnap:
Németország–Magyarország 15.30

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Augusztus 19-20., Székesfehérvár: Magyarország–Izland (két mérkőzés)
Augusztus 24-26., Varsó: Magyarország, Anglia, Lengyelország, Irán

Legfrissebb hírek

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44

Golomán György: Jó érzés győzelemmel rajtolni

Kosárlabda
2025.10.08. 17:40

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks

Kosárlabda
2025.10.06. 19:48

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.03. 23:55

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
2025.10.02. 20:23

Férfi kosárlabda: ősszel és tavasszal is Szombathelyen szerepel a magyar válogatott vb-selejtezőn

Kosárlabda
2025.09.30. 16:28
Ezek is érdekelhetik