Női kosár Eb: Ukrajna szövetségi kapitánya bizakodik

Vágólapra másolva!
2017.06.18. 16:55
null
Alina Jagupova a hátán viszi csapatát (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokság második napján nagy bravúrt végrehajtva 74–70-re legyőzte a házigazda Csehországot, ezzel biztosította a csoportból való továbbjutást. Az utolsó fordulónak így is téttel fut neki nemzeti csapatunk, hiszen egy újabb győzelemmel kedvezőbb helyzetben várhatná a folytatást. A következő ellenfél Ukrajna, lássuk, mit érdemes tudni szomszédunk válogatottjáról!


A magyar válogatott utolsó csoportellenfele a torna előtt az újságírók egyik legizgalmasabb témája volt. Az 1991 óta független állam 1995-ban robbant be a kontinens elitjébe, amikor a brnói Európa-bajnokságot óriási meglepetésre megnyerte, miután a döntőben legyőzte az olaszokat. Egy év múlva újra történelmet írtak az ukránok, de egy másik földrészen: az atlantai olimpián a negyedik helyen végeztek.

Ám a 21 évvel ezelőtti csoda közelébe sem tudtak kerülni azóta, a legjobb eredményüket éppen hazánkban jegyezték 1997-ben, ekkor 10. helyen zárták a kontinensviadalt.

Vologyimir Holopov szövetségi kapitány együttese a 2017-es Eb selejtezőinek legnagyobb durranásaként veretlenül nyerte meg csoportját, általános döbbenetet okozva ezzel és azzal is, hogy a címvédő szerbeket oda-vissza legyőzte.

A királyváradi rajt előtt azonban alábbhagyott a lelkesedés, ugyanis sérülés miatt Olga Dubrovina, Alekszandra Homencsuk, Viktorija Mircseva és Valerija Berezsinszka is kimaradt a keretből. Amely így is roppant erős, s amely a parkettába döngölte a nyitó napon a házigazda cseheket (59–47).

A siker fő letéteményese „természetesen” Alina Jagupova volt, aki 21 pontot vállalt. Az elképesztő fizikai adottságokkal rendelkező, férfiakat megszégyenítően képzett és atletikus bedobó a spanyolok ellen is sziporkázott (23 pont, nyolc lepattanó, négy gólpassz), de társaihoz hasonlóan elfáradt, így jókora zakót kapott (76–54) az együttes a második fordulóban.

„Majdnem három negyeden át versenyben voltunk a torna favoritjával, amely szétzilált minket a végére, elsősorban azért, mert ötvenhárom lepattanójából huszonhármat a mi gyűrűnknél szedett össze. Továbbra is magabiztosak vagyunk, ez a vereség nem tört le minket, megyünk tovább a megkezdett úton” – nyilatkozta szombaton Holopov.

Női kosárlabda Európa-bajnokság, Csehország
A-csoport, 3. forduló

Június 19., 12.30: Magyarország–Ukrajna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 2
138–102 4
2. Magyarország 2 1 1 122–132 3
3. Ukrajna 2 1 1 113–123 3
4. Csehország 2
2 117–133 2
Legfrissebb hírek

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25

Az olaszok 30 év után újra érmet nyertek a női kosárlabda Európa-bajnokságon

Kosárlabda
2025.06.29. 18:27

2023 után ismét spanyol–belga döntőt rendeznek a női kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.06.27. 21:25

Női kosár Eb: harminc év után küzd éremért Olaszország

Kosárlabda
2025.06.27. 16:00

Az előző kontinenstorna ezüstérmese szenvedve nyert, a címvédő simán továbbjutott a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.25. 21:27

A franciák és az olaszok is elődöntősök a női kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.06.24. 21:52

A franciák kiütötték Svájcot – női kosár Eb-n nem volt nagyobb különbségű győzelem ebben az évszázadban

Kosárlabda
2025.06.21. 18:39

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
2025.06.20. 22:12
Ezek is érdekelhetik