Férfi kosár NB I: újabb szoros meccs után döntős a Falco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 20:04
null
A Falco 3000 – többségében sárga ruhás – szurkoló előtt harcolta ki a fináléba jutást (Fotó: Unger Tamás)
Az előző két mérkőzéshez hasonlóan harmadszor is roppant szoros mérkőzést játszott egymással a Falco és a Körmend a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében, és az előző két találkozóhoz hasonlóan ezúttal is a szombathelyiek nyertek, és bejutottak a fináléba. Az elődöntő másik ágán az Alba Fehérvár sima mérkőzésen legyőzte a tartalékos Zalaegerszeget, és ezzel 2–1-es előnyt szerzett a párharcban.

Az első meccset egy, a másodikat három ponttal nyerte meg a Falco, amely a harmadikon négy ponttal bizonyult jobbnak ellenfelénél.

A hazaiak többször vezettek hét ponttal, de a Körmend mindig felzárkózott. A hajrára a Körmend két kulcsembere, Csorvási Milán és Lenzelle Smith nélkül maradt, s 81–81 után egy 6–0-s rohammal eldöntötte a meccset a szombathelyi csapat.

A BB1.hu információi szerint a Körmend megóvta a mérkőzést, arra hivatkozva, hogy egy feldobás szituációnál a zsűriasztal nem fordította át a nyilat, így a mérkőzés hajrájában hasonló esetnél a szombathelyiek jöhettek a Körmend ellen. Az óvás tényét a jegyzőkönyvben is rögzítették.

A másik párharcban 1–1-ről folytatódott az Alba Fehérvár–Zalaegerszeg küzdelem, amelyben a hazaiak már a szünetre 25 pontos előnyt építettek a tartalékos zalaiak ellen. A Fejér megyeiek a harmadik periódiusra el is vesztették koncentrációjukat, a ZTE közelebb zárkózott, de nem tudta szorossá tenni a mérkőzést.

A következő mérkőzés pénteken 18 órától lesz Zalaegerszegen.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
Elődöntő, 3. mérkőzések
FALCO–VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–EGIS KÖRMEND 88–84
(25–26, 28–23, 22–18, 13–17)
Szombathely, 3000
néző. V: Benczur T., Hegedűs T., Ádám J.
FALCO:
GOVENS 21/3, VÁRADI B. 12/6, Barham 4, PUSTAHVAR 12/3, Tóth N. 2. Csere: MEDFORD 18/6, ZSIGERANOVICS 14, Bognár 2, Simon K. 3/3. Edző: Szrecsko Szekulovics
KÖRMEND:
Petty 7/3, GIBBS 18/6, Smith 12, KROMAH 23/9, ALLEN 14. Csere: Ferencz 2, Csorvási 8, Németh Á. Edző: Gasper Potocsnik
Az eredmény alakulása. 4. perc:
6–12. 11. p.: 27–26. 15. p.: 35–35. 18. p.: 49–42. 20. p.: 53–49. 23. p.: 61–57. 26. p.: 68–61. 30. p.: 75–67. 33. p.: 79–77. 36. p.: 81–81. 39. p.: 87–84
Kipontozódott:
Csorvási (29. p.), Smith (35. p.)
A párharc végeredménye: 3–0
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics: –
Bejutottunk a döntőbe, az ezüstérem már biztos, ez óriási eredmény – de még nincs vége a szezonnak! Köszönöm a szurkolóknak, a vezetőknek, hogy végig kiálltak mellettünk. Szépen lassan építettük a csapatunkat, most érett be a munka. Büszke vagyok a fiúkra! A Körmend kemény, kellemetlen ellenfél volt, főleg akkor, amikor alacsony szerkezetben játszott.
Gasper Potocsnik:–
Gratulálok a Falcónak! Három egylabdás meccset játszottunk ellenfelünkkel, és mindháromszor kikaptunk. Ezúttal is volt esélyünk fordítani a hajrában, de ezúttal sem éltünk a lehetőséggel. A Falco nagyobb rotációval dolgozhatott, ez sokat számít egy ilyen kiélezett, feszített tempójú párharcban – talán ez döntött. Összességében megérdemelten jutott be a döntőbe a szombathelyi gárda.

ALBA FEHÉRVÁR-PUEBLA PLUS–ZALAKERÁMIA ZTE KK 102–70 (31–18, 23–11, 19–29, 29–12)
Székesfehérvár, 2200
néző. V: Cziffra, Kapitány, Farkas G.
ALBA: B. TAYLOR 16/12, Mohammed 12, SHEPARD 15, LÓRÁNT 23/9, KELLER Á. 10. Csere: Edwards 5/3, Markovics 7, Farr 11/6, Keller I. 3/3, Varga M., Nshimba. Edző: Dzunics Braniszlav
ZTE: Ubilla 6/6, Kis R. 2, Mohácsi 8/6, SZABÓ ZS. 14/3, Drungilas 11. Csere: J. Wright 9, GÁLL 14/12, Kovács M., Czinger 6. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–8. 5. p.: 14–11. 8. p: 24–15. 12. p.: 36–18. 15. p.: 43–23. 18. p.: 50–25. 22. p.: 56–35. 25. p.: 61–48. 28. p.: 67–53. 32. p.: 79–61. 35. p: 90–65. 38. p.: 95–67
Kipontozódott: Gáll (25. p.), Keller Á. (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 az Alba javára
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Jó felfogásban játszottunk, és kihasználtuk, hogy ellenfelünknél a fél csapat hiányzik. Semmi sem történt, kettő egyre vezetünk, és még nincs vége a párharcnak, hiszen mind a két csapat a maximumra törekszik a folytatásban.
Bencze Tamás: – Nem volt kérdéses az Alba győzelme. Nagyon jó szellemben védekezett, és az egész első félidőt uralta, de mondhatnánk azt is, hogy az egész meccset, annak ellenére, hogy a harmadik negyedet mi nyertük meg. A meccsből kihoztuk a maximumot, olyan játékosok jutottak szóhoz, akik keveset játszottak az idényben, dicséret illeti őket, hogy mertek egyáltalán játszani. Nem lehetett minket akkor sem leírni, ha nem volt szerkezetünk, ez látszott, hiszen az Alba kulcsjátékosai huszonöt percet játszottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik