Férfi kosár NB I: csarnok nélkül nem indul a Vasas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 20:12
Bár kiharcolta a bennmaradást, a Vasas nem vállalja az élvonalbeli indulást a férfi kosárlabda NB I következő idényében.

Az elmúlt idényben az NB I-ben újonc fővárosi klub Facebook-oldalán tette közzé döntését, amely szerint „a csapatnak nincs saját csarnoka, Budapesten pedig nincs olyan bérelhető létesítmény, ahol minden olyan feltétel rendelkezésre áll, amelyet az MKOSZ a jelenlegi NB1/A csoportos férfi csapatok számára kötelezően előír". Emellett a Vasas szerint a jelenlegi légiósokra és hazai játékosokra vonatkozó szabályozás nem támogatja eléggé az utánpótlás-nevelő klubok munkáját.

A mostani rendszerben a tehetséges, fiatal magyar játékosoknak legfőképpen az NB1/B bajnokságban van reális esélyük tartósan pályán szerepelni – szögezte le az állásfoglalás.

A bennmaradásért vívott párharcban a MAFC-ot verő Vasas közölte, „okulva az idei év tapasztalataiból, köztük saját hibáinkból is, úgy döntöttünk, hogy mostantól ismét kiemelten az utánpótlás-képzésre fogunk koncentrálni, amelynek egyik fontos eszköze lesz NB1/B csapatunk. Célunk egyértelműen az, hogy piacképes játékosokat tudjunk nevelni a kosárlabdasport számára."

A szövetség szerint az elnökség hamarosan összeül, hogy eldöntse, melyik csapatot kéri fel az élvonalbeli szereplésre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik