Női kosárlabda Eb: kihirdette keretét Stefan Svitek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.11. 21:27
null
Kihirdette keretét az Eb-re Stefan Svitek (Fotó: MTI)
Stefan Svitek, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a júniusi csehországi Európa-bajnokságra készülő keretét.

 

A 16 nevet tartalmazó listát – a két tartalékkal együtt – kedden hozta nyilvánosságra a szakvezető. A szlovák tréner a Ceglédből, a PEAC Pécsből és az Uniqa Sopronból is három-három játékosnak küldött meghívót. Ott lesz a felkészülés kezdetén az amerikai születésű, Törökországban légióskodó Courtney Vandersloot is, mellette a szintén a törököknél játszó Krivacevic Tijanát, valamint az Egyesült Államokban kosarazó Szamosi Amadeát hívta be a kapitány.

A magyar csapat tavaly novemberben csoportelsőként, 5/1-es győzelmi mérleggel jutott ki az Európa-bajnokságra.

A válogatott a házigazda Csehországon kívül az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Budapesten Eb-harmadik spanyolokkal, valamint az ukránokkal került azonos csoportba. A mérkőzéseket Királyváradon (Hredec Kralove) játsszák.

A keret május 14-én találkozik Székesfehérváron, az Eb-t június 16. és 27. között rendezik.

A magyar válogatott kerete
Dubei Debóra (Uniqa Sopron), Fegyverneky Zsófia (Uniqa Sopron), Határ Bernadett (Uniqa Sopron), Licskai Zsófia (PEAC Pécs), Raksányi Krisztina (PEAC Pécs), Zele Dorina (PEAC Pécs), Simon Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Horváth Bernadett (Aluinvent DVTK Miskolc), Nagy Dóra (ZTE NKK), Katona Szidónia (VBW CEKK Cegléd), Medgyessy Dóra (VBW CEKK Cegléd), Nagy-Bujdosó Nóra (VBW CEKK Cegléd), Vandersloot Courtney (Yakin Dogu Üniversiti – Törökország), Krivacevic Tijana (Gime Universiti – Törökország), Szamosi Amadea (University of Duquesne – Egyesült Államok)

Tartalékok: Mansare Anna Manty (Atomeőmű KSC Szekszárd), Theodorán Alexandra (Atomerőmű KSC Szekszárd)

Legfrissebb hírek

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2025.08.18. 18:05

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik