Férfi kosár: a Barca után a Real is vinné Hangát – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 11:10
A Marca információi szerint a Baskonia Vitoria Gasteiz magyar kosárlabdázóját, Hanga Ádámot a Real Madrid szerződtetné a nyáron.

A spanyol lap úgy értesült, hogy a bajnokságban éllovas „királyi gárda” három játékossal, Nicolo Mellivel, az eredetileg Real-játékos, de jelenleg kölcsönben szereplő Facundo Campazzóval, valamint Hanga Ádámmal bővítené a keretét a nyáron.

A magyar játékost – akit tavaly nyáron a Barcelona vitt volna – a szezon végéig köti szerződés a Baskoniához, így a madridiak ingyen szerezhetik meg. A kiváló dobóként, nagyszerű védőként, valamint jó fizikummal és gyorsasággal rendelkező kosarasként jellemzett Hanga nagyszerűen illeszkedne Pablo Laso Realjába a Marca cikke szerint.

A 27 éves Hanga 2013-ban igazolt jelenlegi klubjához, de a 2014–2015-ös szezonban az olasz Avellinóban szerepelt. Csapattársai az ősszel kapitánnyá választották a Baskoniában, amellyel az előző idényben a bajnokságban és az Euroligában is elődöntős volt.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.03. 23:55

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
2025.10.02. 20:23

Hanga Ádám: Ricky Rubio érkezésével mindenki azt várja el, hogy szintet lép a csapat, és mindent megnyerünk

Kosárlabda
2025.10.01. 19:09

Férfi kosár NB I: a címvédő Szolnok kiszenvedte a győzelmet

Kosárlabda
2025.09.27. 21:53

Új szezon, új élmények – megújult funkciókkal tér vissza a HUNBASKET TV

Kosárlabda
2025.09.26. 08:58

Nem várható one man show a Körmendtől

Kosárlabda
2025.09.25. 10:38

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
2025.09.14. 22:12

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49
Ezek is érdekelhetik